BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éledezik az ingatlanpiac

A nemzetközi szakértők egyre optimistábban ítélik meg a növekedési kilátásokat

Az utóbbi időben megjelent szakértői vélemények egyre optimistábban ítélik meg a jövő ingatlanpiaci kilátásait. A gazdasági sokkokra hamarabb reagáló logisztika és ipar részéről már látható az aktivitás erősödése és a kereslet élénkülése – véli a CB Richard Ellis (CBRE). A kihasználatlansági ráta ugyan egyelőre igen magas – 24 százalékos –, azonban minden jel a javulás irányába mutat. A növekvő raktárigény már ez év végéig sokat segíthet a piac stabilizálásában.

A nemzetközi ingatlan-tanácsadó vállalat szerint az irodapiac tekintetében is hasonló folyamatok uralkodnak, csak bizonyos késéssel: a kihasználatlansági ráta csökkenése majd csak az idei esztendő második felében várható. A befektetések alakulását jelző számok azonban még nem adnak túl sok okot az optimizmusra. Míg 2007-ben csaknem kétmilliárd eurónyi ingatlanbefektetés érkezett hazánkba, addig tavaly 410 millió, ebben az évben októberig pedig csak 90 millióval lehet számolni. A fejlesztések volumenét is radikálisan visszavetette a recesszió: egy év alatt az építés alatt álló projektek összterülete 550 ezer négyzetméterről 250 ezer alá esett – mutat rá a CBRE. A keresleti oldal is jelentősen gyengült: a bérleti díjak 2007-ben kibontakozó emelkedése elolvadt, ma inkább a csökkenés jellemző. Budapesten nem ritka a 10-20 százalékos ármérséklődés sem.

A GVA Worldwide elemzése szerint az általánosan javuló tendenciákba illeszkedően Magyarországon is megnövekedett a befektetők (helyi és intézményi alapok) érdeklődése a jó bérbeadottságú kiskereskedelmi és irodai ingatlanok iránt. A növekvő kereslet eredményeként az idén további jelentős tranzakciókra lehet számítani.

A Colliers International tapasztalatai szerint a kereskedők nagyon óvatos optimizmussal tekintenek a jövőbe, sokan terveznek új boltnyitásokat az átadásra váró projektekben. Az igazán jó helyszínek még mindig nagyon keresettek, de már nem minden áron: a bérlők alacsonyabb bérleti szinten érdeklődnek ezen területek iránt. Mindez várhatóan folytatódik az év második felében is, viszont átrendeződhet a bérlők összetétele a kereskedelmi központokban. A múlt év negatív fejleményei után a boltok forgalmának csökkenése megállt, miután az első negyedév kis visszaesését enyhe növekedés követte a második három hónapban. A lokáció szerepe a fejlesztéseknél újra felértékelődött, a tavalyi jelentős visszaesés után az első fél évben az átlag bérleti díjak nem estek tovább, hanem stabilizálódtak az alacsonyabb szinten, ez nagyjából 10–50 százalékos visszaesést jelent a válság előtti időszakhoz képest.

Az év első felében csak két új kereskedelmi központ nyílt, az Alpha Park bevásárlópark Keszthelyen és a Family Center Vácon. Az év hátralévő részében a legnagyobb átadás a 36 ezer négyzetméteres Corvin Átrium lesz, ez év őszén. Egyéb nagy projektek is folyamatban vannak a fővárosban, mint a Köki Terminál és a Váci1, míg többet elhalasztottak vagy töröltek. Az első néhány hónap tapasztalata az Allee bevásárlóközpontnál – amely a tavalyi év egyetlen jelentős új átadása volt – azt mutatja, hogy a kereskedők elvárásait a meglévő sikeres központok jobban tudják teljesíteni, mint az újonnan nyílók, mert nem kell a centrumok felfutásával járó időszakot kivárniuk.

Az irodapiac frontján a Colliers az idén még mintegy 40 ezer négyzetméternyi új terület átadásával számol, majd 2011-ben további 50 ezer négyzetméterrel. A magas üresedési ráta ellenére a minőségi kínálat már 2012 környékére eltűnhet, mivel nyilván a legjobb területek kelnek el először, s ez bérletidíj-növekedéshez vezethet.

Az ipari ingatlanok területén egyelőre jelentős javulás nem várható, a tanácsadó cég inkább stabilizációval számol. Várhatóan bérlői aktivitás lesz a második fél évben is, néhány fejlesztő pedig már azt is jelezte, hogy még az idén elkezdene újabb épületeket fejleszteni, akár spekulatív alapon is.

Javuló finanszírozási helyzet Európában és hazánkban

A hitelnyújtás feltételei egyre versenyképesebbek néhány európai piacon, főleg Németországban, Hollandiában és Franciaországban – derül ki a CBRE jelentéséből.

A felmérés megállapítja, hogy dacára az államadósság-válságnak és az új kormányzati megszorításoknak, továbbra is javul a hitelnyújtók bizalma, jóllehet néhány regionális különbség egyre nyilvánvalóbbá válik.

Borbély Gábor, a CBRE kelet-közép-európai elemzője szerint Magyarországon is inkább a már jövedelmet termelő ingatlanok a finanszírozás célpontjai, mintsem az új projektek.

Habár a finanszírozás feltételei enyhültek, a gazdasági fundamentumok nem sarkallják sem a bankokat, sem a fejlesztőket, hogy új projektekbe kezdjenek.


A felmérés megállapítja, hogy dacára az államadósság-válságnak és az új kormányzati megszorításoknak, továbbra is javul a hitelnyújtók bizalma, jóllehet néhány regionális különbség egyre nyilvánvalóbbá válik.

Borbély Gábor, a CBRE kelet-közép-európai elemzője szerint Magyarországon is inkább a már jövedelmet termelő ingatlanok a finanszírozás célpontjai, mintsem az új projektek.

Habár a finanszírozás feltételei enyhültek, a gazdasági fundamentumok nem sarkallják sem a bankokat, sem a fejlesztőket, hogy új projektekbe kezdjenek.

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.