BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól halad a Hankook bővítési projektje

A munkálatok ötven százalékával végeztek a Hankook Tire Magyarország Kft. bővítés alatt álló rácalmási gyárában – nyilatkozott Roy Katalin, a társaság kommunikációs menedzsere az MTI-nek. A 2009-ben elkezdődött beruházásra azért volt szükség, mert a kft. megduplázza a rácalmási üzem gyártókapacitását – közölte a menedzser. Roy Katalin rámutatott: az építkezések a tervezett ütemnek megfelelően haladnak; augusztus közepére szinte teljesen elkészült az új gyártócsarnok, és megkezdődött a gépsorok beszerelése.

A Hankook Tire rácalmási gyára 2007 júniusában kezdte működését, jelenleg 1400 alkalmazott naponta 15 ezernél több gumiabroncsot – évente mintegy ötmillió darabot – gyárt, hozzávetőleg 350 méretben. Az üzemet 2009-ben bővíteni kezdték, s a – várhatóan 2011 második felétől, 1900 dolgozóval megvalósuló – teljes termelési kapacitás több mint tízmillió gumiabroncs gyártását teszi lehetővé évente.

Roy Katalin elmondta: ez évben összesen 450 embert vesznek fel, 2011-ben pedig 250-et, a felvételeket követően a rácalmási gyárnak 1900 dolgozója lesz. Az idén eddig már több mint 180 dolgozó felvétele történt meg az OKJ-s képzés keretében – tette hozzá a menedzser. A társaság a Dunaújvárosi Főiskolával közösen posztgraduális képzést indított, ahol gumiipari szakmérnököket képeznek: az első tíz mérnök az idén végzett; míg a rácalmási gyár munkatársai közül ebben az évben 62-en vesznek részt a Koreában folyó képzéseken.

A Hankook Tire a világ hetedik legnagyobb gumiabroncsgyártója, világszinten 14 ezer alkalmazottat foglalkoztat. VG


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.