BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétszeres sebességre kapcsol a Daimler

A Daimler megerősítette, hogy működési eredménye több mint 2,3 milliárd eurót ér el ebben az évben.

A német konszern közlése szerint minden üzletága nyereséges lesz idén, így ismét osztalékot fizethet és tarthatja az előzetesen kitűzött, 2,3 milliárd eurós üzemi eredményre vonatkozó célt. Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója közleményében leszögezte, hogy az autógyár a versenytársaknál kétszer nagyobb sebességgel növekszik majd az idei évben - jelenti a Reuters.

A cég ma tartja éves közgyűlését, ahol várhatóan kemény kritikákkal illetik majd Zetschét, a vezér ugyanis tavaly – 14 év után először – úgy döntött, hogy nem fizetnek osztalékot. Mindez annak ellenére történt, hogy a Daimler 2010-re a nettó profit 40 százalékának megfelelő osztalék kifizetését ígérte.

A Daimler zászlóshajójának számít Mercedes 27 százalékos eladásnövekedésről számolt be, az anyacég pedig nemrég részvénycserés megállapodást kötött a Renault-Nissannal. A megállapodás értelmében a Daimler 3,1 százalékos tulajdoni részesedéshez juttatja a Renault-t és a Nissant.

A Daimler pedig 3,1 százalékos tulajdoni részesedéshez jut mind a Renault-ban, mind a Nissanban. A vállalatok továbbra is különállóak lesznek, de lehetővé válik számukra a technológiai és a fejlesztési költségek megosztása. Az új stratégiai szövetség együttműködést irányoz elő többek között a kisautók és a könnyű teherautók terén

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.