BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új magyar Hankook-nagyberuházás - részletek

Prémium autómárkákkal folytat beszállítói tárgyalásokat a Hankook, amely újabb 313 millió eurós beruházást indít Magyarországon. Így az üzem 12 millióról 17 millióra növeli éves abroncsgyártó kapacitását, ugyanakkor 950 új munkahely is létesül.

A júniusban kezdődő harmadik üzembővítés révén a Hankook magyarországi beruházásainak összértéke meghaladja a 880 millió eurót – jelentette be Seung-Hwa Suh, a Hankook Tire globális elnök-vezérigazgatója. Az építkezés egy év múlva befejeződik, majd a 17 millió darabos éves kapacitást 2015-re éri el a gyár. Akkorra a mai 34 ezer darabos napi termelőkapacitás 16 ezerrel nő. Másrészt a 950 fős létszámbővítés révén az alkalmazottak száma eléri majd a 3300-at.

A dél-koreai világcég egyetlen európai gyárának ismételt bővítése azért is jelentős esemény, hogy 2011 októberében fejeződött be a beruházások második szakasza. Így amíg 2010-ben 6 millió abroncs termelésére volt képes a Hankook Tire Magyarország Kft., 2011-ben az össztermelés elérte a 9 millió, az elmúlt évben pedig a 12 millió darabot. A termelés 2007-es indulása óta több mint 38 millió abroncs készült Rácalmáson.

A Hankook Magyarország fő exportpiacai (2012, milliárd forint)

Németország 51,474

Hollandia 22,818

Nagy Britannia 14,328

Olaszország 14,196

Franciaország 10,233

Spanyolország 7,734

Lengyelország 3,955

Törökország 3,584

Ugyanakkor tavaly októberben is megkezdődött egy, a három beruházási lépcső közé be nem számított építkezés. Az egy hónap múlva befejeződő munkálatok során az Európai Regionális Fejlesztési Alap 558,5 millió forintos társfinanszírozásával az összesen 2,432 milliárd forintos beruházással egy új, 3000 négyzetméteres alapanyag keverő üzemcsarnokot építenek fel.

Hollandia 22,818

Nagy Britannia 14,328

Olaszország 14,196

Franciaország 10,233

Spanyolország 7,734

Lengyelország 3,955

Törökország 3,584 -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.