BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Diplomámat szakmunkás bizonyítványra cserélném!

18 ezer olyan betöltetlen álláshely van Magyarországon, amelyet akár holnap be lehetne tölteni, ha lenne kellően képzett munkaerő. Alapvetően szakmunkásokra van szükség, akiknek van gyakorlatuk, beszélnek nyelveket és – ezt a munkaadók tapasztalatából tudni – akarnak dolgozni. A szakmunkások hiánya évek óta érzékelhető Magyarországon, amelyre a munkaadók saját képzésekkel, akár képzőközpontok alapításával igyekeznek megoldást találni. A magyar munkaadók válaszai alapján a Manpower Éves Tehetség Felmérése alapján elmondható, hogy a magyar szakmunkások képzettsége nem követi a piaci igényeket, a frissen végzett szakemberek gyenge probléma megoldók, rosszul teljesítenek csapatban és a munkavállalási hajlandóságuk nem megfelelő.

Amerikában a jól képzett szakmunkások és a technikusok kapnak szinte azonnal állást, Ázsiában és Európában a szakmunkások mellett az értékesítők hiányával küszködnek a munkaadók, Afrikában is a szakmunkásokra és a mérnökre van nagy igény. A Manpower Inc. 36 ország - köztük Magyarország - több mint 35 000 munkaadóját kérdezte meg 2010 első negyedévében arról, hogy véleményük szerint a megfelelő munkaerő hiánya hogyan befolyásolja napjaink munkaerőpiacát. A felmérés eredményeiből kiderül, hogy milyen munkakörök esetében keresgélnek a leghosszabb ideig a munkaadók.

A nemzetközi gazdasági helyzet hatására világszerte növekedett az álláskeresők száma, ennek ellenére bizonyos munkakörökben továbbra is jelentős kielégítetlen kereslet mutatkozik számos országban és iparágban, mivel a munkaadók nehezen találnak megfelelő képzettséggel és egyéb képességekkel rendelkező munkaerőt. A problémát tehát sok esetben nem az álláskeresők alacsony vagy magas száma jelenti, hanem hogy a nyitva álló pozíciók betöltéséhez nem állnak rendelkezésre megfelelően képzett munkavállalók a szükséges helyen és időben. A munkaadók amellett, hogy egyre specifikusabb készségekkel rendelkező munkatársakat keresnek, a szakmai készségek mellett, gyakran más, kevésbé kézzelfogható készségeket is elvárnak a leendő munkatárstól, mint például a kritikus gondolkodásmód, vagy más hasonló jellemzők. Egyre nehezebb megtalálni tehát a „megfelelő” embert egy adott munkakör betöltésére, aki szakmai és egyéb, szükséges készségeivel hozzájárulhat a vállalat fejlődéséhez. A probléma megoldása egyaránt fontos lenne a munkaadók és a munkavállalók számára is.

A 2009-es felmérésben a tíz legnehezebben betölthető munkakör az idei listában is megtalálható, bár a sorrend megváltozott. Az eredményekből kiderül, hogy a megfelelő munkaerő hiánya nem feltétlenül a magasan képzett munkaerő esetében jelentkezik, sőt, mint kiderül, a munkaadóknak a megfelelően képzett, tapasztalattal rendelkező szakmunkások megtalálása a legnehezebb. A listára a legkritikusabb munkakörök kerültek fel, melyeket a legtöbb munkaadó nevezett meg, mint, nehezen betölthető pozíciókat. Az ötödik alkalommal elvégzett Manpower Éves Tehetség Felmérés alapján a munkaadók 31 százaléka számára okoz nehézséget egyes munkakörök betöltése a megfelelő képességekkel rendelkező munkaerő hiányában. Ez az arány egy százalékkal emelkedett a tavalyi felmérés során mért értékhez képest.

A legnehezebben betölthető munkakörök 2010-ben, világszerte:
 
1. Szakmunkások
2. Értékesítők
3. Technikusok
4. Mérnökök
5. Könyvelők, pénzügyi munkatársak
6. Operátorok (gyártósori betanított munkások)
7. Adminisztratív, irodai és személyi asszisztensek
8. Cégvezetők
9. Sofőrök
10. Segédmunkások

A legnehezebben betölthető munkakörök 2010-ben Magyarországon, 753 megkérdezett válaszainak alapján:
 
1. Szakmunkások
2. Mérnökök
3. Sofőrök
4. Gépkezelő
5. Karbantartók
6. Orvosok és egyéb, nem ápoló egészségügyi személyzet
7. Informatikusok
8. Értékesítők
9. Szakácsok
10. Könyvelők, pénzügyi munkatársak



 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.