BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többet nem nyitnak ki a Photo Hall üzletek

A kereslethiánnyal és a versenytársként megjelenő hipermarketek, az internetes vásárlás elterjedésével magyarázza a Photo Hall egyik vezetője, hogy szinte "derült égből villámcsapásként" kellett bezárni a cég boltjait. Pozsonyi Gábor az fn.hu-nak adott, csütörtökön megjelent interjúban közölte: a cég végelszámolás alatt áll, kifizetik a dolgozók elmaradt bérét.

Pozsonyi Gábor szerint az alkalmazottak sem tudtak arról, hogy bezárják a céget, az előzmények menedzselhetetlenül és kontrollálhatatlanul egyszerre történtek, egy napon. A cégvezető a Photo Hall május 6-i bezárásáról azt mondta: folyamatosan csökkent a forgalmuk, a szállítók elkezdték feltételekhez kötni a további szállítást, fogyott a készlet, amelyet megpróbáltak a nagyobb forgalmú üzletekbe koncentrálni. Amelyik üzletből azonban elhozták a készletet, ott a bérbeadó megijedt, és mivel a boltban lévő áru zálog a bérleti díj mögött, egyes helyeken bezárták a boltot. Eközben a beszerző nem tudott árut vásárolni - magyarázta.

Pozsonyi Gábor kiemelte: csökkent a kereslet a vásárlók jövedelemcsökkenése miatt, eközben újabb, komoly versenytársak jelentkeztek az elektronikai cikkek piacán: a hipermarketek. Szerinte abban a világban, amelyben hipermarketekben és interneten vásárolnak az emberek, valószínűleg nincs szükség egy olyan üzletláncra mint a Photo Hall, kis üzletekkel, szakértő eladókkal.

Kiemelte: mind a 93 aktív dolgozó megkapj a bérét, végelszámoló feladata többek között, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően ezeket a kifizetéseket teljesítse.

Pozsonyi Gábor az interjúban többször is utal arra, hogy 2009-ben fizetésképtelen céget vettek át, amelyet a bankok és a beszállítók finanszíroztak és amelynek igazi értéke az ingatlanjai voltak: egy irodaház és tíz saját tulajdonú üzlethelyiség. Aláhúzta: a tíz üzletet eladták, ebből fizettek vissza 300 millió forintot a bankoknak; az irodaházat megtartották ez hitelbiztosítékként funkcionált. Az új vezetés átalakította a finanszírozást, a költségszerkezetet, a havi 140 millió forintos működési költséget idén márciusra 60 millióra csökkentette, drasztikusan átalakította a bolthálózatot, és emellett alig küldött el embert.

2009-ben az előző évi 508 milliós veszteséget megfelezték, 260 millió forintra csökkentették, de a 2010-es karácsonyi forgalom messze elmaradt a várakozásaiktól. Ennek az is következménye lett, hogy megnőtt a cég tartozásállománya, a bevásárolt készletet nem tudták eladni - mondta Pozsonyi Gábor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.