BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A következő napokban várhatóan nem lesz légtérzár - Térkép

Miután az Európai Unió államainak közlekedési hatóságai megegyeztek a légtérbe kerülő vulkáni hamu repülésbiztonsági értékelésének egységes rendszeréről, a HungaroControl 2010. április 20-án 10 órától feloldotta a magyar légtérre korábban elrendelt repülési korlátozást.

Az európai közlekedési miniszterek tegnap délutáni egyeztetését követően kidolgozásra került a légtérbe kerülő vulkáni hamu repülésbiztonsági értékelésének egységes rendszere. E szerint a londoni vulkáni hamu előrejelző központ (VAAC) által adott előrejelzés alapján az Eurocontrol áramlásszervező központja (CFMU) az európai légtérben meghatározza a repülésbiztonsági szempontból magas kockázatú, alacsony kockázatú és kockázatmentes területeket a vulkáni hamu koncentrációja alapján, és erről hat óránkénti frissítéssel tájékoztatja a tagállamok közlekedési hatóságait.

A magas kockázatú légterekbe való berepülés tilos, míg az alacsony kockázati besorolású légterekben – a kockázat ismeretében – a pilóták és a légitársaságok saját felelősségükre közlekedhetnek. Amennyiben az illetékes hatóság egyetért a központ kockázatértékeléssel, a légiforgalmi szolgáltató ennek megfelelően dönt az esetleg szükségessé váló korlátozások elrendeléséről.

A tegnap este folyamán nyugatról érkező légáramlatok újabb hamufelhőt sodortak hazánk légterébe, mely az előrejelzések szerint a nap folyamán kelet felé haladva várhatóan az egész magyar légteret befedi. A fentiek alapján azonban repülési korlátozás elrendelésére nem kerül sor, mert a légtér vulkáni hamu koncentrációja nem éri el a repülésbiztonsági szempontból magas kockázatúnak minősítettekét.
 
„Mivel a hamufelhő forrása távol van hazánktól, a magas kockázatú légterek is viszonylag távol helyezkednek el tőlünk. Ezért reményeink szerint a következő napokban nem lesz szükség újabb korlátozásra, de az aktuális helyzetről folyamatosan egyeztetünk az Országos Meteorológiai Szolgálattal” - mondta el Hangyál Gyula légiforgalmi vezérigazgató helyettes.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.