BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Malév gépeit nem érinti a görög sztrájk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem érinti a Malév görögországi járatait a sztrájk, járatot nem kellett törölni - közölte az MTI-vel a Malév kedden.

A kora reggeli járatok Athénból és Theszaloníkiből időben megérkeztek, és a délben is várhatóan rendben elindulnak a járatok ebbe a két városba.

A Malév járatain kívül egy charterjárat indul Zákinthoszba, de törléséről nincs információja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-nek - válaszolta az MTI kérdésére Hardy Mihály, a társaság kommunikációs vezetője.

Mint arról beszámoltunk, Görögországban kedden kezdődött 48 órás általános sztrájk, tiltakozásul a kormány új, 28 milliárd eurós megszorító csomagja ellen, amelyet várhatóan a héten hagy jóvá az ország parlamentje. Helyszíni jelentések szerint több mint 5 ezer rendőrt vezényeltek Athénba, ahol kedden délelőtt kezdődnek a felvonulások. A szervezők szerint a tüntetők a parlament épülete elé vonulnak. A légiirányítók mindkét nap sztrájkolnak, magyar idő szerint 08-11 óra és 17-21 óra között.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.