BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Készülhet az intercity+ prototípusa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szeptember végén indul két másodosztályú intercity (IC) vasúti személykocsi prototípusának gyártása a MÁV-Gépészet Zrt. szolnoki bázisán. Az egyenként mintegy 320 millió forintba kerülő járműveket a tervek szerint 2012 végén levizsgáztatva veszi át a MÁV-Start Zrt.

A MÁV Zrt. igazgatóságának jóváhagyásával megkezdődött két másodosztályú IC+ személykocsi tervezése a MÁV-Gépészet Zrt.-nél. A vasúti járművek javításával, karbantartásával és felújításával foglalkozó leányvállalat önerőből finanszírozza a kocsinként 320 millió forint körüli költségeket, de uniós támogatásra is pályázik. „Ez az ár jóval alacsonyabb annál, mint amilyen ajánlatokat a MÁV-Start a nemzetközi piacról beszerzett” – mondta Zaránd György, a MÁV-Gépészet vezérigazgatója a beruházás ismertetésekor.

A gyártás szeptember végén kezdődik a közelmúltban felújított, kibővített és motorvonat összeszerelésre is alkalmassá tett szolnoki járműjavítóban. A beruházás értékének akár a 80 százaléka is származhat hazai beszállítóktól, de a tárgyalások még folynak.

Ha beválnak a Startnál az óránként 200 kilométeres közlekedésre alkalmas és az uniós szabványok szerinti biztonsági, kényelmi és utastájékoztatási eszközökkel ellátott, nemzetközi forgalomra is alkalmas prototípusok, beindulhat Szolnokon a sorozatgyártás. Ez a telephelyen várhatóan 150-200 főnek jelentene munkát és ugyanennyinek a beszállítóknál. Mivel a személyszállító vasúttársaság személykocsicsaládban gondolkodik, kedvező esetben rendelhet a szolnoki IC-ből a fenti mellett első osztályú, étkező- és vezérlőkocsikat is. Információink szerint ilyen komfortfokozatú IC-személyvagonok beszerzésére kíván tendert kiírni a GYSEV is, amelyen természetesen a MÁV-Gépészet is indulni kíván.

Lesz hamarosan IC-felújítási pályázat is. Lejárt ugyanis az az 50 IC-kocsi korszerűsítésére vonatkozó opció, amelynek lehívását a Dunakeszin működő Bom-bardier–MÁV Kft. hiába várta.

A MÁV-Gépészet számára az IC-fejlesztés új kitörési pont lehet, mivel rendelésállománya a jövőben folyamatosan szűkül azáltal, hogy a jelenlegi elavult gördülőállomány korszerűsítése egyben a karbantartási igények csökkenését is jelenti. Egy V43-as mozdonyt például kétnaponta kell átvizsgálni, egy Taurust csak 14-15 naponta.

Márpedig új járművekre szükség van. A személykocsipark átlagéletkora közel 30 év. A személykocsik fiatalítása a motorvonatokkal indult az elmúlt években. Közeleg a folytatás is: a MÁV-Start 70+18 villamos motorvonat beszerzését tervezi, a MÁV-Trakció által kezelt mozdonypark pedig éppen most gazdagodik 25 TRAXX-szal. Opciója van további 25 mozdonyra is, de a lehívásról még nincs döntés.

A MÁV-Gépészet a közelmúltban zárt le egy hárommilliárd forintos beruházási programot. Ennek során korszerű fényezőcsarnokot, forgóvázmosó és -fényező kabint, a motorvonatok keréknyomásmérésére alkalmas berendezést, felújított üzemcsarnokokat adott át. Bezárta a gazdaságtalanul működő budapesti Északi Járműjavítót – ezzel évi 1-1,2 milliárd forintot takarított meg –, annak eszközeit pedig Szolnokra telepítette. Villamosította a szolnoki vasútállomás és a járműjavító között a vágányt, így a felújítandó mozdonyok és motorvonatok önerőből járhatják be a járműjavítót, s azokat a helyszínen lehet üzembe helyezni és kipróbálni. Ez az alapja annak is, hogy a cég a jövőben beszerzendő villamos motorvonatok összeszerelésére eredményesen pályázhasson.

A társaság három év alatt 23 százalékkal csökkentette telephelyei számát, egyben ingatlanbérleti költségeit is. A 2007-ben még 5400 fős létszáma mára 4200-re esett, árbevétele azonban folyamatosan évi 43 milliárd forint körül maradt. „A mostani állapot sem tekinthető véglegesnek. Sok múlik azon, hogy a MÁV-Start milyen ütemben fejleszti a járműparkját. További dolgozókat azonban már nem akarunk elbocsátani, ezért van szükségünk új megbízásokra a MÁV csoporton kívülről is” – válaszolt a Világgazdaságnak Zaránd György.

A MÁV-on kívülről 2007-ben csak 200 millió forintnyi rendelést kapott a társaság, tavaly 2,5 milliárdot, s már 2012-re is van egy 900 milliós rendelése a szintén szolnoki Stadler Trains Magyarországtól. (A FLIRT motorvonatok ötévenkénti forgóváz-karbantartását fogja elvégezni.)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.