BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kézbesítési rendszerét fejleszti a Magyar Posta uniós forrásból

Megkezdődött a Magyar Posta Zrt. kézbesítési rendszerének fejlesztése, a Hibrid Kézbesítési és Konverziós Rendszer című projekt megvalósítása az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) 3,25 milliárd forint európai uniós támogatással - közölte a társaság kedden.

A beruházás alapvető célja olyan postai szolgáltatás kialakítása 2014. január 1-jétől, amely biztosítja az elektronikus ügyintézés lehetőségét is a papíralapú mellett például a hatóság és az ügyfél között.

A Magyar Posta közleményében hangsúlyozza, a fejlesztéssel olyan hiteles kézbesítési szolgáltatásokat alakítanak ki, amelyek lehetővé teszik, hogy az ügyfelek a közigazgatási eljárási folyamatban a küldeményeket hitelesen juttassák el akár elektronikus, akár hagyományos módon, garantálva a szükséges bizonyító erőt.

A kézbesítési projekt igazodik a posta Agora projektjéhez, amely szintén az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban valósul meg, és célja mintegy negyven kistelepülés postahelyén ügyintézési pontok létesítése, az ügyfélközpontú szolgáltatások bővítése - közölte a Magyar Posta Zrt.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.