BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi történik Ferihegyen? Interaktív térkép, hol töröltek gépeket a vulkán miatt

Az izlandi vulkánkitörés nyomán sűrű hamufelhő vonul át Európa fölött, ezért többek között a brit légiközlekedési felügyelet úgy döntött, hogy csak a sürgős járatokat engedi át az ország légterén. Ferihegyen kora délutánig 22 járatot töröltek.

A brit és ír hatóságok döntése nyomán legalább este hat óráig zárva marad a légtér a menetrendszerinti járatok előtt. Mint hogy a londoni Heathrow nem csak Európa, hanem a tengerentúl számára is fontos légi kikötő, a légiforgalom jelentős része leállt London döntése nyomán - jelenti az AP.  Hollandiában 19 órától zárják le a légteret, de az ottani repülőtereken már számos járat törléséhez vezetett az északról érkező hamufelhő. Franciaországot is elérte a vulkáni eredetű hamufelhő, Párizsban töröltek minden, északi irányba induló repülőjáratot, a francia főváros repülőtereiről éjfélig egyetlen polgári gép sem szállhat föl.

Csütörtök délután Belgium is teljesen lezárta légterét az izlandi vulkánkitörés miatt. Fél öttől biztonsági okokból egyetlen repülőgép sem szállhat le vagy fel. A brüsszeli repülőtéren minden járatot töröltek, a légikikötő weboldala a túlterheltség miatt teljesen összeomlott.

A kitörés Budapestet is érintette. Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője lapunkat a kora délutáni órákban arról tájékoztatta, hogy 22 járatot kellett eddig törölni. Ez a szám a nap folyamán várhatóan tovább növekszik - tette hozzá. Szilágyi Károly az utazókat arra kéri, hogy az indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális helyzetről. Ezt megtehetik az utaztató társaság, vagy a Budapest Airport honlapján.  

Ferihegyről a skandináv országokba, illetve brit, német és francia célállomásokra közlekedő járatokat töröltek. A magyar utasok időben tájékozódtak a gépek törléséről, a külföldi turisták azonban gyakran csak Ferihegyen szembesülnek a helyzettel, de viszonylagos türelemmel fogadják a rendkívüli körülmény miatti járattörléseket.

A légitársaságok átfoglalják az utasok jegyeit, vagy szállást biztosítanak a Budapesten rekedteknek - mondta el a szóvivő távirati irodának. A gépek pénteki közlekedéséről még nincsenek információk, a menetrend helyreálláshoz azonban legalább egy teljes nap kell.

A Malév is törölte nyolc esti járatát. Az észak-nyugat-európai légtérzár miatt nem indítja a légitársaság csütörtök esti járatai közül az amszterdamit, a dublinit, a göteborgit, illetve a Helsinkibe, Koppenhágába, Stockholmba közlekedőket, valamint a késő délutáni-esti londonit. A törölt járatok utasai átfoglalhatják jegyüket egy későbbi járatra, vagy visszakérhetik annak ellenértékét.

Tekintse meg az európai lezárásokat ábrázoló interaktív térképet!

Izlandon több százan menekültek el otthonaikból, miután az Eyjafjallajokull gleccser alatt kitört egy vulkán. A helyi lakosok árvíztől tartanak, az állattartókat pedig a nagy mennyiségű füst és hamu miatt arra szólították fel, hogy tartsák zárt helyen az állatokat.

Nem játék!

A vulkáni hamu komoly veszélyt jelent a repülőkre, mert a részecskék a hajtómű hőjének hatására megolvadhatnak, majd újra megszilárdulnak így kárt okozhatnak a berendezésekben. Az akár 2 milliméter nagyságú szemcsék olyan kemények, mint egy kés pengéje. 1980-ban a British Airways egyik repülője keresztülrepült egy vulkáni felhőn, amely betörte a szélvédőt, a pilóta rutinjának köszönhetően nem történt baleset.

Az elmúlt 25-30 évben nagyságrendileg 90-100 olyan esetet fordult elő,
amikor a vulkáni hamu különböző károkat okozott repülőgépeken. 1982 nyarán a British Airways egyik gépének például mind a 4 hajtóműve leállt a hamu beszívása miatt.

A Malév menetrendje itt
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.