BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem csak a BKV finanszírozása problémás

Nem csak Budapesten problémás a tömegközlekedés helyzete. Információink szerint szinte minden Volán-társaságnak szembesülnie kell valahol a működési területén azzal, hogy egy-egy önkormányzat nem fizet neki.

Szinte minden Volán-társaság problémákkal küzd amiatt, hogy az önkormányzatok nem, vagy nem teljes körűen téritik meg számukra a szolgáltatás során felmerült, bevétellel nem fedezett, indokolt költségeket – mondta el lapunknak Pócza Mihály, a Kisalföld Volán vezérigazgatója. A nyugat-magyarországi társaság azért kerülhet e hetekben a figyelem középpontjába, mert Sopronban nem sikerült a január 1-jei határidőig megkötni az új közszolgáltatási szerződést. Mindez mutatja, hogy a városokon belüli tömegközlekedés anyagi problémái már csak a település méretei miatt is Budapesten, a csőd fenyegette BKV-nál csúcsosodnak ki, ám nem sokkal egyszerűbb a helyzet vidéken sem.

„Az önkormányzatok sok mindenre hivatkoznak amikor nem fizetnek a szolgáltatónak, hogy joggal vagy alaptalanul, azt nem nekem kell eldönteni, de a megrendelt szolgáltatást ki kell fizetni” – mondta a Kisalföld Volán vezérigazgatója. Hasonló probléma felmerült Sopronban is: Pócza Mihály szerint 2011-ben is az egy évvel korábbihoz hasonló, 100 millió forint körüli a társaság vesztesége, illetve a város tartozása a cég felé. Sopron most tárgyalásos eljárás keretében kíván szerződést kötni, mivel a Kisalföld Volán pályázatra benyújtott, a pályázati kiírásban meghatározott három alternatívás ajánlatából egyiket sem fogadta el.

Az önkormányzat közgyűlése által december 22-én elfogadott szerződésről a Kisalföld Volán közgyűlése január 25-én dönt (alapszabályuk szerint ugyanis 30 nappal előre meg kell hirdetni az ülést), ám nem biztos, hogy elfogadják, amit a város ajánl. Arra a kérdésünkre, hogy személy szerint ő hogy döntene, a vezérigazgató annyit mondott: a cég hosszú távon gondolkodik a soproni helyi személyszállításban, de szolgáltató joggal vár garanciát arra, hogy a megrendelő kifizeti a szolgáltatás érdekében felmerült, bevétellel nem fedezett indokolt költségeit.

Kérésünkre a soproni önkormányzat megküldte az előterjesztést és a mellékletét képező közszolgáltatási szerződés tervezetét, amellyel kapcsolatban várják a Volán döntését. Ebből kiderül: 4,5 százalékos jegyáremelés mellett 80 millió forinttal támogatná a város a céget. Kuslics Balázs sajtófőnök a helyzetet nem mindennaposnak nevezte, de szerinte az önkormányzat is a megegyezésben érdekelt. A tárgyalások folynak, hogy a jogos követelésről és annak mértékéről közös álláspont alakuljon ki – tájékoztattak. A tömegközlekedés biztosan nem omlik össze, a törvény úgy rendelkezik a hasonló esetekről, hogy a megegyezésig, de legfeljebb egy évig a város kötelezheti a céget a közszolgáltatás ellátására.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.