BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új kapcsolatok teremtése

Mind népszerűbbek a határ menti közlekedésfejlesztési tervek – európai uniós forrásokat is bevonnak

Óránként huszonnégy kilométer. Ezzel a – modernnek nehezen nevezhető – tempóval kell haladniuk ma azoknak, akik vonaton szeretnék megtenni a Szeged–Szabadka utat. Balassagyarmat és a szlovákiai Losonc között a távolság autóval 52 kilométer – vonaton ugyanezt az utat kicsit több mint hét óra alatt lehet bejárni, négy átszállással. Debrecenből a hetven kilométerre lévő Nagyváradra leggyorsabban – buszon – két és fél óra alatt lehet eljutni. Ezeket és sok más határ menti közlekedési anomáliát orvosolnák a regionális közlekedésfejlesztési pályázatok, amelyek egyre népszerűbbek, és az EU pályázatain sem indulnak esélytelenül.

Nemrég jelentették be például szerb–magyar viszonylatban, hogy a Duna–Körös–Maros–Tisza (DKMT) eurorégiós együttműködés keretében megkezdődik a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal korszerűsítése pályázati anyagának elkészítése. A cél, hogy az EU nyilvánítsa ezt a vonalat a transzeurópai vasúti hálózat részévé. A projekt összköltsége mintegy 388 ezer euró – tájékoztatott Csókási Eszter, a DKMT fejlesztési ügynökség igazgatója.

Románia felé a Szeged–Temesvár vasútról hamarosan aláírhatják a támogatási szerződést, a megvalósíthatósági tanulmány projektzárása pedig 2011 októberére készülhet el. A Debrecen–Nagyvárad vonal újraépítése a kétoldali támogatás ellenére is várat magára. Egy egyszerűsített tanulmány már évekkel ezelőtt elkészült, az idén pedig a megvalósíthatósági terv pályázatát is benyújtották, ám végül nem kaptak támogatást a fejlesztéshez – mondta el megkeresésünkre Piros László, a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) Észak-alföldi Regionális Közlekedésszervezési Irodájának vezetője.

A KTI regionális irodavezetői több határszakaszon is komoly igényekről, tervekről és néhány, pályázati szakaszban lévő fejlesztésről számoltak be – a legnagyobb igény Magyarország és Szlovákia jobb összekapcsolása iránt mutatkozik. Az összeköttetést javítja majd több jelentős közúti beruházás. Ilyen például a már megkezdett, Kassa és Miskolc közöttre tervezett gyorsforgalmi út szlovákiai szakaszának építése. Korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium úgy tájékoztatta lapunkat: a magyar oldalon az építkezési engedély megszerzésének előkészítési munkái várhatóan jövőre zárulnak, ezután dönthetnek a beruházás jövőjéről. A buszközlekedésben kedvező változás történt szeptember 1-jén, amikor a Volán újraindította a Komáromot Révkomárommal összekötő járatát. Horváth László közép-dunántúli KTI-irodavezető elmondta: kiemelkedő a bevásárlóturizmus, de középtávon a diákforgalommal is érdemes számolni.

Észak-Magyarország régió képviseletében Grieger Ernő a Losonc és Balassagyarmat, illetve Szécsény közötti vasútvonal jelentőségét emelte ki, erről a projektről a megvalósíthatósági tanulmány már elkészült. Egy rövidebb szakaszon teljesen új pályát kell építeni, a többi anyagi kérdésben viszont a terveket könnyebben hozzá lehet igazítani a forrásokhoz – pályafelújításra és új vonatok beszerzésére is lehet költeni, ám rosszabb esetben ezek nélkül, olcsóbban is megvalósítható a fejlesztés.

A horvát határvidéken elsősorban a közúti beruházásoknak lehet sikere – mondta el Jobban Zoltán dél-dunántúli KTI-irodavezető. Az M6-os autópálya eredeti terveiben is szerepelt, hogy a nyomvonal elérné a határt, és az M60-as leágazást is meg lehetne építeni Barcson át Horvátországig. A tervek forrásigénye több tízmilliárdos, a horvát kormány valószínűleg támogatná is, de magyar részről nem szerepel a rövid távú tervek között. Mindenképp meg kell nyitni további határátkelőket, hiszen jelenleg az országban ezen a szakaszon van a legnagyobb távolság a határátlépési pontok közt.

Közös fejlesztési tervek és igények

(szomszédos országokkal)

Szlovákiával: Komárom–Révkomárom (busz), Miskolc–Kassa (közút), Szécsény–Losonc (vasút)

Romániával: Debrecen–Nagyvárad, Szeged–Temesvár, Csenger–Szatmárnémeti, Békéscsaba-Arad (vasút)

Szerbiával: Szeged–Szabadka-–Baja (vasút)

Horvátországgal: M6-os, M60-as autópálya, több közúti határátkelő, Barcs–Verőce (vasút)

Ukrajnával: komoly, határon átnyúló terv nincs, de több helyen is terveznek a határig meghosszabbított buszjáratokat

Forrás: VG-gyűjtés





Szlovákiával: Komárom–Révkomárom (busz), Miskolc–Kassa (közút), Szécsény–Losonc (vasút)

Romániával: Debrecen–Nagyvárad, Szeged–Temesvár, Csenger–Szatmárnémeti, Békéscsaba-Arad (vasút)

Szerbiával: Szeged–Szabadka-–Baja (vasút)

Horvátországgal: M6-os, M60-as autópálya, több közúti határátkelő, Barcs–Verőce (vasút)

Ukrajnával: komoly, határon átnyúló terv nincs, de több helyen is terveznek a határig meghosszabbított buszjáratokat

Forrás: VG-gyűjtés Az EU támogathatja a terveket Az Európai Unió szívesen segíti a határokon átnyúló együttműködéseket, mindössze meg kell találni a megfelelő kulcsszavakat a támogatáshoz – mondta Balázs Péter volt külügyminiszter, a transzeurópai közlekedési hálózat koordinátora. Ezekben azonban maga a közlekedés csak egy alcím lehet, ki kell hangsúlyozni az egyéb gazdasági érveket is a projektek mellett. A magyar–román–szerb együttműködés kiemelt jelentőségű lehet, hiszen az EU-n kívüli Szerbiát segíthet „összenöveszteni” két tagállam révén az unióval. Az ő külügyminisztersége idején élesztették fel a három ország közlekedésfejlesztésének egybehangolását, akkor sok használható ötlet született, például a kölcsönösen könnyített munkavállalásról. A szlovák kormány számára is fontos A szlovák kormányprogram kimondja: biztosítjuk az átlagon felüli útösszeköttetéseket Magyarország felé – közölte lapunkkal Ivan Svejna szlovák közlekedésügyi államtitkár. Nyáron az ő posztja révén kapott lehetőséget a Híd-Most, hogy jobb összeköttetéseket teremtsen a magyar lakosságú területek és a környező magyarországi városok között; egy más szomszédos országban sem jutott ilyen lehetőséghez magyar vagy kétnemzetiségű párt. A kormány kezelni fogja a határokon átnyúló közlekedési infrastruktúra integrációját, s fontosak az Ipoly-hidak és az új komáromi Duna-híd – mondja.

A cél a szabad uniós forrásokat átirányítani a közlekedési operációs programba, a nyugdíjpénztári források is felhasználhatók.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.