BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új útvonalakra indítana a kormány repülőket Budapestről

A kormány újraindítaná a közlekedést több nyugat-balkáni légi útvonalon, ha sikeres a pályázat, már idén indulhatnának az új járatok.

Május második felében derülhet ki, hogy mennyire kelti fel a légitársaságok érdeklődését az a pályázat, amelynek keretében a kormány újraindítaná a közlekedést több nyugat-balkáni légi útvonalon. Ha sikeres a pályázat, akkor még idén szállhatnának is gépek Budapestről például Tiranába vagy Koszovó, Montenegró, Macedónia fővárosába. Korábban a kormányzat a Budapest–Szófia járatot is „piacra dobta” volna, de időközben a Wizz Air jelezte, hogy november 1-jétől ezen az útvonalon járatot kíván indítani.

Az Európai Unió hivatalos közbeszerzési lapjában (a TED-ben) megjelenő felhívás szerint a légitársaságoknak mostantól harminc napjuk lesz arra, hogy benyújtsák ajánlatukat – értesült a Világgazdaság. Ekkor derülhet tehát ki, hogy hány útvonalért hányan szállnak versenybe. Ez azért fontos, mert az állam részben ennek függvényében támogatná a járatok üzemeltetését. A nyertes légi fuvarozókkal a tervek szerint még a nyáron megköttethetnék a négyéves időtartamra szóló koncessziós szerződéseket.

Piaci szereplők sok esetben a Wizz Air befutására számítanak a nyugat-balkáni útvonalakon is. Miután az említett országok és Magyarország között van érvényes légügyi egyezmény, adminisztrációs eljárások nem nagyon hátráltatnák a járatok indítását. Azok leginkább annak függvényei, hogy az adott reptereken, illetve a légtérben van-e kapacitás abban az időpontban, amikor a társaság repülni akar. A szakértők szerint ez általában minden viszonylatban adott. Így tehát a cégeknek körülbelül féléves felkészülési időre lenne szükségük a járatok indításához, vagyis azoknak, akik ebbe a térségbe szeretnének közvetlenül légi úton eljutni, legfeljebb az év végéig kellene várniuk.

A Malév leállása után Magyarország légi piaca jelentős mértékben átrendeződött. Több útvonalat átvettek más légitársaságok, szép számmal jelentek meg új fuvarozók, és tucatszám kerültek fel új célállomások a Budapesttel közvetlen légi összeköttetésben álló városok közé. Több korábbi Malév-desztináció azonban mindmáig nem érhető el átszállás nélkül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Ezt az űrt töltené most be a kormányzat, és miután a hiányzó útvonalak üzemeltetése az elmúlt évek tapasztalata szerint tisztán piaci alapon nem jelent vonzó perspektívát a légitársaságoknak, a közvetlen összeköttetések megteremtését állami támogatással biztosítanák  – közölte korábban lapunkkal a fejlesztési tárca.

A győztesek tehát – akik monopolhelyzetben szolgálhatják ki az érintett útvonalakat – igényt tarthatnak egyfajta kompenzációra is, amely azonban kizárólag az érintett útvonalakon elszenvedett üzemeltetési veszteségek ellentételezésére és ésszerű profit biztosítására szolgálhat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.