BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Kamara és a TakarékBank intézné az agrárpénzeket

A pénzintézet jelentősen növelné részesedését a szektor hitelezésében – Vezető szerepre törekednek


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mellett a TakarékBank kaphat főszerepet a követező években az agrártámogatások folyósításában, illetve a mezőgazdasági hitelezésben. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János szombaton egy szakmai fórumon kijelentette: a köztestület segítségével osztják majd el a következő uniós költségvetési ciklusban rendelkezésre álló mintegy ezermilliárd forintnyi mezőgazdasági támogatást. A jogalkotó és a kormány szándéka szerint az agrárkamarának jó néhány minisztériumi feladatot kell átadni, és a politikai érdekképviseletet is át kell vennie a Magosz-tól – tette hozzá.

Az államtitkár a következő időszak nagy kérdésének nevezte az agrárhitelezést. Elmondta, hogy az OTP szeretett volna ebben monopóliumot szerezni, de a kormány határozott célja, hogy ezt a takarékszövetkezetek rendszerén keresztül bonyolítsák le.

A Szövetkezeti Hitelintézeti hálózatnak már ma is kiemelt szerepe van a hazai agrárfinanszírozásában, jelenleg a mezőgazdasági hitelállomány több, mint 15 százalékát kezelik a takarékok. Az ügyfélkört tekintve a mikro-, valamint kis- és középvállalkozások, az egyéni gazdálkodók, őstermelők vannak hangsúlyosan jelen a TakarékBanknál, amely azonban – a korábbi nyilatkozatok szerint – nyitna a nagyobb szereplők felé is. A TakarékBank vezetői korábban is egyértelművé tették: vezető szerepre törekednek az agrárhitelezésben.

Az agrárkamara – igaz, másképp, de – korábban is kulcsszerepet töltött be az agrártámogatásokban. Két alkalommal is az első helyen végzett a 2008 óta eltelt időszakban a jelenlegi NAK jogelődje az uniós agrártámogatások rangsorában, csak 2009-es és 2011-es eredménye alapján több mint 3,5 milliárd forinttal részesült az EU biztosította keretből. Amikor a kamara nem az első helyen végzett, akkor sem maradt támogatás nélkül, 2012-ben a második helyezettjeként is 1,34 milliárd forintnyi támogatást kapott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.