BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen drágább lehet a kenyér

Az InfoRádiónak adott interjújában Werli József a Magyar Pékszövetség főtitkára a liszt és a benzin árának növekedése, valamint a forint-euró árfolyam kedvezőtlen változása miatt elkerülhetetlenül drágábbak lesznek ősztől a pékáruk.

A rádió által megkeresett sütőipari cég vezetője szerint 30 százalékos drágulás várható, a fővárosban pedig akár 300 forintnál is többe kerülhet majd egy kilogramm kenyér.

A rossz időjárási körülmények okozta terméskiesés a feldolgozóknak a korábbi, kilogrammonkénti 45-46 forint helyett mintegy 90 százalékkal többet kell fizetniük a lisztért. Ez és az utóbbi időkben bekövetkezett üzemanyag-drágulás jelentősen megnövelheti a sütőipari termékek árát – mondta a Magyar Pékszövetség főtitkára.

Werli elmondta, hogy a gyenge forint miatt az import hozzávalók beszerzése sem enyhíthet a kialakult helyzeten, ami elsősorban a péksütemények árában jelentkezik majd. Véleménye szerint a költségnövekedést a vállalkozások kénytelenek lesznek a fogyasztókra áthárítani, mivel a vállalkozások többsége már így is veszteségen üzemel.

Az InfoRádió által megkeresett sütőipari vállalkozás tulajdonosa szerint ősztől országosan átlagosan 30 százalékkal drágulnak majd a pékáruk. A jelenlegi becslések szerin, hiszen a búza felvásárlási ára továbbra is növekszik, így az sem kizárt, hogy az év végére 40-50 százalékkal többe kerülnek majd ezek a termékek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.