BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kormány: Magyar föld nem heverhet parlagon!

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megbízási szerződéseket köt a gazdálkodókkal a hasznosítatlan állami földek megművelésére legfeljebb egy gazdasági évre.

Az NFA szerint a korábbi földalapkezelő vagyonnyilvántartásának átvétele után kiderült, hogy az előző kormány elhibázott birtokpolitikája miatt jelenleg több százezer hektárnyi állami tulajdonú terület hever parlagon. Mint írják, a kormány egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy az ország átláthatatlan birtokviszonyai megszűnjenek, ezért átfogó és valós birtokrendezést hajt végre.

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megkezdte az ingatlanok jogi állapotrendezését és auditálását, amely várhatóan idén augusztus 31-re fejeződik be. Ezután valósulhat meg megnyugtatóan a területek pályáztatással történő rövid- és középtávú hasznosítása.
A rendezetlen helyzetben azonban az államnak, illetve az NFA szervezetének addig is gondoskodnia kell a több százezer hektárnyi hasznosítatlan területről, hiszen a művelés hiánya miatt az országot jelentős kár éri (gyomorirtás, parlagfű irtás, elmaradt haszonbérleti díjak).

A kormány birtokpolitikai irányelveinek megfelelően az NFA lehetőséget teremt elsősorban a családi gazdálkodóknak, a kis- és közepes agrárvállalkozóknak, illetve az Agrár Környezetgazdálkodási Programban (AKG) résztvevőknek, hogy állami földeket műveljenek megbízási szerződés keretében a területek nyilvános pályázati hasznosításáig, de legfeljebb egy évig. Ezzel a lépéssel a kormány gyarapítja a mezőgazdasági munkahelyek számát és megkezdi az állami földek hasznosításának reformját – olvasható a szervezet közleményében.

Leszögezik: a megbízási szerződések nem helyettesítik a haszonbérletet és nem biztosítanak előjogot a földhasználónak a későbbi pályáztatásnál. Az érdeklődők a megbízási szerződésekről az NFA központjában, vagy megyei területi irodáiban kaphatnak tájékoztatást.
Az NFA várja azoknak a gazdálkodóknak a jelentkezését is, akik környezetükben állami tulajdonú, hasznosítatlan földterületeket ismernek és azokat időlegesen, 2011-ben megművelnék.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.