BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összejátszottak a malmok? Milliárdos bírság lehet a vége

Milliárdos nagyságrendű bírsággal számolhatnak az úgynevezett malomkartell részvevői, ha bebizonyosodik, hogy felosztották a hazai lisztpiacot, vélekednek egyes szakértők. Mások szerint viszont a malmok álláspontja jól védhető, és esélyt látnak akár az eljárás megszüntetésére is.

A Gazdasági Versenyhivatal még 2008 júniusában indított eljárást 11 malomipari vállalkozás ellen. Rajtaütésszerű helyszíni szemlét tartotta az Abo Holding Vagyonkezelő Zrt., a Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt., az Első Pesti Malom- és Sütőipari Zrt., a Gyermely Élelmiszeripari Zrt., a Hajdúsági Gabonaipari Zrt., a HEFELE Malomipari Kft., a Júlia-Malom Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. valamint a Szatmári Malom Termelő és Kereskedelmi Kft.székhelyén. E vállalkozások mellett három másik cégre, a Diamant International Malom Kft-re, a Pannonmill Malomipari Zrt-re valamint a Sikér Malomipari Feldolgozó és Kereskedelmi Kft-re is kiterjesztette az eljárást.

A GVH rendelkezésére álló információk szerint ugyanis a vállalkozások 2004-től több alkalommal, különböző helyszíneken  - vidéki hotelekben, panziókban, illetve a vállalkozásoknál - tárgyaltak egymással, kötöttek két és többoldalú megállapodásokat, a magyarországi lisztpiac felosztásról. Feltételezhetően egyeztettek bizonyos gabonaipari (jellemezően liszt) termékek minimálárainak alkalmazásáról továbbá tervezett áremeléseik mértékéről és időpontjáról.

A malmok jogsértő magatartása kiterjedhetett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által 2007-2008-ban az élelmiszerek - köztük malomipari termékek - beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárásokra is.

A cégek vállalkozások tárgyalásokat folytathattak egy közös pénzügyi alap létrehozásáról is, mely a külföldi - többek között EU tagállami - gyártók pénzügyi kompenzációját szolgálta volna, azoknak a magyar piactól való távoltartása érdekében. A tárgyalások alkalmasak lehettek arra, hogy a kartellben részt vevők esetében stabilizálja azok magyarországi piaci részesedését, és egyben gátolja az új szereplők piacra lépését. A vállalkozások magatartása ezért az EU-ban működő versenytársak kikapcsolásával vagy az ezzel való fenyegetéssel hatást gyakorolhat az unión belül folyó verseny szerkezetére is.

A versenytanács október 5-én tárgyalja a ügyet, annak összetettségére figyelemmel azonban nem biztos, hogy már e napon döntést hoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.