Világhír, de csak itthon

Kultikus, de marginális: ez jellemzi a hazai mangalicatenyésztést, amelynek képviselői mától harmadik alkalommal mutatkoznak be a fővárosban. Mint Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének vezetője a Világgazdaságnak elmondta: a kuriózumnak számító hús sikerre számíthat a prémium kategóriás élelmiszerek világpiacán, mind a kiskereskedelemben, mind a vendéglátóiparban, ám félő, egy hirtelen volumennövekedés éppen azt az exkluzivitást venné el, amely fő vonzerejét jelenti.

Az újkori mangalicatenyésztés igazi sikertörténet: egy gyakorlatilag már a kihalás szélére sodródott fajtát sikerült ugyanis húsz évvel ezelőtt „újjáéleszteni”, húsa igencsak kelendő külföldön. Tóth Péter – aki egyesületi szerepvállalása mellett egyúttal az 1991-ben spanyol piaci igényekre létrehozott Olmos és Tóth Kft. vezetője – elmondta: évente 45-50 ezer kerül belőle piacra, fele közepes tenyészetekből, másik fele kisebb gazdaságokból. Az össztermelés 50 százalékát kitevő export nagy része Spanyolországba kerül, ahol serrano sonkát állítanak elő belőle, de a Pick Szeged Zrt. Japánba is szállít mangalicatermékeket. A Pick vezérigazgatója lapunknak korábban úgy nyilatkozott, a hungarikumnak számító termékek exportjának jelentős marketingértéke van: a mangalica hátán be lehet menni Japánba. Az eladott pár tíz tonna további száz tonna terméküknek szerez piacot – mondta Kovács László.

A fajta felvásárlási ára is duplája a sertéshúsénak, ennek ellenére a tenyésztők nincsenek könnyű helyzetben. A 2007–08-as, elsősorban a magas takarmányárak miatt bekövetkezett krízist a gazdasági válság és a hazai kereslet visszaesése követte, ráadásul a 2009 óta a génmegőrzésre (vagyis a tenyészállatok megtartására) irányuló, egyedenként 80–150 eurós támogatást sem kapják. A piacra kerülés nem tudatos stratégia eredménye, igaz, nem is állítják elő ezeket a termékeket olyan mennyiségben, hogy érdemes legyen költséges kampányba kezdeni – tette hozzá Tóth Péter.

A mennyiség jelenti a fő akadályt a tokaji aszú piacának igazi bővülése előtt is – húzta alá Kiss István, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója is. Példaként az amerikai Wal-Marttal folytatott tárgyalásokat idézte fel: a világ legnagyobb kiskereskedelmi láncánál akkor érné meg a megjelenés, ha évente nyolcezer raklapnyi terméket, vagyis 6,4 millió palackot tudnának szállítani minőségben és fajtában is egyforma termékből. Ehhez képest, míg a rendszerváltás előtt 35 millió palack került ki minden évben az állami gazdaságtól, ma az éves termelésük mindössze hétmillió palack.

Az állami tulajdonban levő cég jelenleg valamikori szovjet piaca újjáépítésén dolgozik, ugyanakkor hagyományos, közép- és kelet-európai piaca mellett próbál az Egyesült Államokban és Kínában is kapcsolatokat építeni. Ehhez partnereket keres, akik részt vállalnának a piacra lépés kockázatainak finanszírozásában. Kiss István úgy reméli, ez egyéves időtávon egymillió palackos növekedést hozhatna a külpiacokon (jelenleg évi 3,5 millió palackot exportálnak).

Számukra azért is fontos lenne az exportpiac bővítése, mert a hazai kereslet szűkülése különösen a középkategóriában jellemző, amelyhez az aszútermékek legnagyobb hányada is tartozik. Kiss István az elmúlt évvel kapcsolatban 10 százalékos mínuszról számolt be a hazai piacon a kivitel néhány százalékos bővülése mellett.

A Tokaj Kereskedőház vezetője ugyanakkor kiemelte: ha a tokaji aszút egy Magyarországot szimbolizáló terméknek tekintjük, az export bővítése valamennyire az ország népszerűsítéséhez is hozzájárul. Így pedig – ahogyan a franciák tették a bordeaux-i borokkal – komoly előrelépést csak hatékony közösségi marketinggel lehetne elérni.

A közösségi marketing fontosságát emelte ki lapunknak Vértes Tibor, az Agárdi Pálinkafőzde ügyvezető igazgatója is. Annál is inkább, mivel a hazánkban egyre népszerűbb pálinka határainkon túl szinte ismeretlen. Vértes Tibor is külföldi piacaik stagnálásáról számolt be. Mint mondta, tavaly 120 ezer palackos forgalmuk mindössze öt százalékát értékesítették külföldön, és a főleg Szlovákiába, Svájcba, Luxemburgba, Németországba és Japánba irányuló kivitel sem igazán tudatos piacépítés eredménye. Nehezíti a piacra kerülést, hogy a pálinka távolról sem anynyira egységes termék, mint a whisky vagy a konyak: gyümölcstől, évjárattól, főzdétől függően változik. „Felkopna az állunk, ha az exportból próbálnánk megélni – véli Vértes Tibor –, hiszen az ehhez szükséges imázsépítéshez, piacfejlesztéshez a cégeknek nincs elég ereje.”

Közösségi marketing

Az élelmiszerek piacbővítésének állami eszközökkel történő segítésére létrehozott Agrármarketing Centrum (AMC) számára rendelkezésre álló források kevésnek bizonyulnak a hatékony piacbővítéshez – véli Pál József, az agrártárca intézményeként működő Agrármarketing Centrum igazgatója. Az AMC ugyanis 2008 óta költségvetési intézményként működik, így a nagyságrendileg nagyobb uniós forrásokat nem használhat fel. Tavaly 1,2 milliárd forintos szakmai büdzséje ebben az évben egymilliárdra csökkent, miközben egy termék bevezetésére irányuló hatékony marketingakció csak a német piacon 350-400 millió forintba kerülne – emelte ki Pál József.

Pedig Németországban, a régi KGST-tagokhoz hasonlóan, nem is számítanak ismeretlennek a magyar termékek. Az úgynevezett hungarikumok azonban leginkább határainkon belül népszerűek, piacképesek. A továbblépéshez a magyar feldolgozóipar anyagi keretei szűkösek, olyannyira, hogy még az AMC által támogatott kiállítási megjelenéseket sem mindig tudják felvállalni. Hasonló tapasztalatokról számolt be nemrégiben az ITD Hungary is, amely a távol-keleti piacon próbálta népszerűsíteni a magyar hústermékeket és borokat, ám csak négy húsipari cég tudott részt venni a programjukon.