BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Danubius erkölcsi győzelmet aratott, a Sláger még azt sem

A Legfelsőbb Bíróság igazat adott a Danubiusnak az ORTT-vel szemben a frekvenciapályázat ügyében, a Sláger tekintetében azonban megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla korábbi döntését és kimondta: ebben az esetben jogszerűen járt el az ORTT.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) nem adott helyt az alperesek, az ORTT és az Advenio Zrt. felülvizsgálati kérelmének, és hatályában fenntartotta az ítélőtábla korábbi jogerős ítéletét, amely szerint jogsértő volt a kereskedelmi rádiók számára az ORTT által 2009-ben kiírt frekvenciapályázat - tudósít az MTI.

Az LB szóbeli indokolása szerint törvénybe ütközőek voltak a pályázati feltételek, az Adveniót pedig tulajdonosi szerkezete miatt ki kellett volna zárni a pályázatból. A pályázat eredményeként a Danubius Rádió helyett az Advenio által működtetett Class FM, a Sláger Rádió helyett pedig az FM 1 Konzorcium által működtetett Neo FM sugároz. A döntés a Class FM és a Neo FM sugárzási jogát nem érinti.

A felperes Danubius Rádió szerdán az LB-n már nem is képviseltette magát, az iratismertetés szerint nemzetközi fórumokon keresi igazát.

A Sláger Rádió kontra ORTT és társa perben is döntést hozott az LB, eszerint ez esetben nem járt el jogsértően az ORTT, amikor nem zárta ki a frekvenciák pályáztatása során az FM1 konzorciumot, amely a Sláger Rádió frekvenciáit kapta. A Legfelsőbb Bíróság ezzel megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla 2010. július 14-i jogerős ítéletét - adta hírül a Független Hírügynökség.

Az LB szóbeli indoklása szerint az FM 1 Konzorcium esetében is a pályáztatásnál kizáró ok lehetett volna a tulajdonosi szerkezet, de ebben az esetben egyértelmű nyilatkozat született arról, hogy ha megnyerik a pályázatot, megszüntetik a kizáró okot. Az pedig nem várható el egy pályázótól, hogy "égessen fel minden hidat a bizonytalan jövő reményében", azaz még a pályázat megnyerése előtt visszavonhatatlan lépéseket tegyen azért, hogy megfeleljen a pályázat megnyerése utáni elvárásoknak, feltételeknek.
 
Az LB szerint a pályázat elnyerése esetén a kizáró ok elhárítására vonatkozó nyilatkozat felmentést ad az összeférhetetlenség alól.
 
A felperes Danubius, illetve Sláger Rádió nem képviseltette magát szerdán az LB-n, ügyvédjeik meg sem jelentek a tárgyalásokon. Az iratismertetés során felolvasott felperesi beadványok szerint a két egykori kereskedelmi rádió az idő múlásával kénytelen volt gazdasági tevékenységét beszüntetni, műsorszolgáltatásra már nem is lenne képes, Magyarországon a jogvédelmet bizonytalannak látja, különösen a médiaszabályozás utóbbi időben bekövetkezett nagyarányú változásai miatt, így nemzetközi fórumon, a befektetési viták rendezésének nemzetközi központja előtt keresik tovább az igazukat.
 
A pályázat kiírásának előzménye az volt, hogy 2008 decemberében a parlament majdnem egyhangúlag, tehát a kormánypárti és ellenzéki képviselők többségének támogatásával úgy döntött: a médiatörvény módosításával lehetővé teszi, hogy 7 plusz 5 éves koncessziójának lejártakor pályázat nélkül nyerjen újabb jogosultságot a két országos kereskedelmi rádió, a Danubius és a Sláger. A megszavazott törvényt azonban Sólyom László köztársasági elnök előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte, az pedig 2009 nyarán megsemmisítette. A 2009. őszi pályáztatás során az addig a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM 1 Konzorcium, míg a Danubius hullámsávjának használati jogát az Advenio Zrt. által működtetett Class FM nyerte el a következő hét évre.
 
Az ORTT e döntése nyomán lemondott Majtényi László, a testület elnöke, mert szerinte érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a két későbbi nyertes pályázatot.

Ugyanakkor nem valószínű, hogy a Legfelsőbb Bíróság mai döntése akár a Danubius, akár a Sláger számára változást jelent, ugyanis a Danubius már korábban jogerősen pert nyert az ORTT-vel szemben. A Sláger Rádió ügyében a Fővárosi Bíróság, majd a fellebbvitelt követően a Fővárosi Ítélőtábla is kimondta, hogy az ORTT-nek már be sem kellett volna fogadnia a frekvenciáját elfoglaló Neo FM pályázatát. A bíróság ugyanakkor tavaly júliusban elutasította az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kérelmet, így hiába győzött akkor a Sláger és a Danubius.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.