BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hárommillióan látták tévében a magyar futballcsapatok lebőgését

A közmédia csatornáin összességében 3 millió 316 ezren követték figyelemmel a magyar labdarúgócsapatok európai kupaszereplését.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pénteken arról számolt be a Nielsen Közönségmérés adatai alapján, hogy a legnézettebb találkozó a Győri ETO FC és a Makkabi Tel-Aviv Bajnokok Ligája-selejtező első felvonása volt. A 2-0-s izraeli sikerrel záruló összecsapás nézettsége 471 ezres volt, a felnőtteknél 12,5 százalékos, a felnőtt férfiaknál 20,4 százalékos közönségaránnyal. A közvetítésbe 1 millió 469 ezren néztek bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 16 százaléka. A legnézettebb percnek - az első félidő hajrájában, 21.15-kor - 573 ezres volt a nézettsége.

A kilenc kupamérkőzés valamelyikébe 3 millió 316 ezren néztek bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 36,1 százaléka.

A Honvéd és a Debrecen csütörtöki kiesése azt jelenti, hogy most először augusztusban már nem lesz magyar csapat egyik európai kupában sem: a Videoton az Európa Liga selejtezőjében még az első körben búcsúzott a montenegrói Mladost Podgorica ellen, míg a Győri ETO FC kedden a Bajnokok Ligájában az izraeli Makkabi Tel-Avivval szemben vérzett el. Az eddigi negatív rekord 2011-ben született, akkor a Paks utolsó állva maradt magyar együttesként az EL selejtezőjének 3. fordulójában, augusztus 3-án a skót Hearts ellen esett ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.