BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kábelen terjeszkednek tovább

Kábelpiac. Januártól TV3 néven kábelcsatornát indít Magyarországon a TV2 német tulajdonosa. Az RTL Klubhoz kapcsolódó IKO médiacsoport pedig a napokban már a tizedik új adóval tűnt fel a kábelen. Ez is jelzi, hogy a nagy tévétársaságok új utakat keresnek bevételeik növelésére. Egyre erősödő tendencia ugyanis, hogy a nem országos televíziócsatornák elszipkázzák a nagyok elől a reklámköltéseket.

Az Országos Rádió és Televízió Testülettel a nyáron megkötött új koncessziós szerződés értelmében a hazai országos kereskedelmi televíziók akár maguk is indíthatnának tematikus csatornákat, ám, mint azt az RTL Klub és a TV2 példája mutatja, inkább más utat választanak. Ennek oka egyrészt az, hogy a tematikus csatornákon a tartalom legalább 80 százalékának azonosnak kell lennie, ami életmóddal kapcsolatos, főző- vagy éppen sportműsorokra specializálódott televízió esetében könnyedén megoldható. A másik ok még nyomósabb, hiszen egy általános adón a reklámidő óránként 12 perc, míg a tematikus csatorna esetében ennek csupán a 30 százaléka.

Ezt mérlegelve döntött a TV2 tulajdonosa, a ProSiebenSat.1 (P7S1) csoport új televíziós csatorna januári indításáról. A tesztadás december közepétől lesz elérhető – tájékoztatta lapunkat Fekete Attila, a TV3 magyarországi projektvezetője. A névválasztást a P7S1 nemzetközi tapasztalatokra és saját kutatási eredményeire alapozta, és a vezető tévéknél bevett trendet követi, mely szerint számmal jelölik a csatornát. A cégcsoport magyarországi terjeszkedése következtében megjelenő új adó így kapta – a TV2 nyomán – a TV3 nevet, tudván, hogy korábban már létezett ilyen nevű csatorna a piacon. Fekete Attila elmondása szerint megvizsgálták az ehhez köthető emlékeket, és úgy vélik, nem okozhat zavart a névválasztás. A projektvezető szerint sem hátrány, sem előny nem származik abból, hogy egy korábban már használt nevet vesznek fel.

Az új adó a női nézőket célozza majd meg, ugyanis Fekete Attila szerint erre van igény és rés a piacon, valamint más országokban is kedvező tapasztalatok mutatkoztak az ilyen tematikájú csatornákkal kapcsolatban. A TV3 műsorstruktúrája három pillérre épül: a női célcsoportnak szóló prémium sorozatokkal, filmekkel, az angolszász televíziózásból ismert reality műsorokkal és dokumentumfilmekkel, 2010 tavaszától pedig saját gyártású szórakoztató magazinműsorral jelentkeznek.

Már tavaly is tervbe vették a nőknek szóló televízió hazai indítását, de a gazdasági válság miatt el kellett halasztani. A TV3 projektvezetője elmondta, hogy az eredeti elképzelésekhez képest némileg változott az adó struktúrája, amely éppen a kényszerű halasztás miatt lett sokkal kiforrottabb.

A TV2 és a TV3 között szoros együttműködés lesz, a reklámértékesítést az országos adó végzi a kábelen terjesztett női csatorna számára, közös műsorgyártás azonban nem várható. A tervekről szólva Fekete Attila elmondta: az új csatornával legalább egymillió háztartásba szeretnének eljutni, valamint vezető pozíciót kívánnak elérni a kábelcsatornák között. „Jelenleg is több kábelszolgáltatóval folynak tárgyalások, de konkrétumról még nem tudok beszámolni” – tette hozzá. AP


Az RTL klub muzsikával erősített

Az RTL Klub egyik külföldi tulajdonosa, az IKO már több kábelcsatornát üzemeltet Magyarországon, legutóbb, november 9-én a mulatós zenét kínáló Muzsika TV-t indította el.

Róbert Ákos, az RTL Klub vezérigazgató-helyettese is a szigorú reklámkorlátozással magyarázza, hogy miért nyitnak a kábelcsatornák felé a külföldi tévétulajdonosok.

„A jelenlegi gazdasági környezetben nem egyszerű megtalálni azt az üzleti modellt, amelyben gazdaságilag megtérülhet egy ilyen csatorna elindítása. Bízunk benne, hogy rövidesen megváltozhat a médiatörvény, hiszen a nemzetközi televíziós piacon ma már nem csatornák, hanem csatornacsaládok versenyeznek a nézők kegyeiért” – mondta.


Róbert Ákos, az RTL Klub vezérigazgató-helyettese is a szigorú reklámkorlátozással magyarázza, hogy miért nyitnak a kábelcsatornák felé a külföldi tévétulajdonosok.

„A jelenlegi gazdasági környezetben nem egyszerű megtalálni azt az üzleti modellt, amelyben gazdaságilag megtérülhet egy ilyen csatorna elindítása. Bízunk benne, hogy rövidesen megváltozhat a médiatörvény, hiszen a nemzetközi televíziós piacon ma már nem csatornák, hanem csatornacsaládok versenyeznek a nézők kegyeiért” – mondta.

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.