BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Kielemeztük a műsoraikat”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Sebestyén Balázs szerint három év kemény munkája van abban, hogy hallgatottságban megelőzte legnagyobb vetélytársát a Morning Show

A hallgatottságban jelenleg vezető Morning Show legtöbbet beszélő rádiósa – aki gyártója is a műsornak, így üzletileg is érdekelt – úgy véli, hogy nem a témáik mások, mint a konkurenciának, inkább máshogy nyúlnak a napi aktualitásokhoz. Szerinte a műsoruk hangvétele is fiatalosabb, és örül annak, hogy a Bumeráng csapata nem adja fel, mert inspirálja a versenyhelyzet.


– Mennyire régi a rádiózás iránti vágya? Volt már műsora a Deejay-en is.

– A Rádió Deejay csak egy kaland volt, egy budapesti adó, egy szárnybontogatás. Előbb délutáni műsorom volt ott, amely jó adatokkal ment, aztán reggelre kerültünk. Az azonban öncélú, spontánabb műsor volt, a Morning Show pedig profi produkció, nagy stáb is van körülöttünk.


– Csökkentek a reklámbevételek: megérzi a műsor?

– Jelen pillanatban a műsor reklámidejéért nagy a versengés a piacon, itt inkább az a probléma, hogy hogyan szorítsanak helyet a reggeli sávban újabb hirdetőknek. Az egész rádió szerintem egyben van. A napi rádióhallgatás mennyisége a kutatások szerint újra erősen feljövőben van, és az egész piacra ráférne, hogy többet költsenek. Úgy látom, a reklámozók keresik a különféle lehetőségeket.

– A tévében a termékelhelyezés – adott keretek közt – lehetséges. Rádióban ez mennyire kötött?

– A rádióra egészen egyedi termékmegjelenítési szabályok vonatkoznak, a termék túlzott kihangsúlyozására nincs lehetőség. Egyszer meg lehet említeni egy-egy márkát, de a burkolt reklámot már büntetik, meglehetős éberséggel. Felsorolhatok például brandeket, akkor az nem számít annak, de óvatosan kell ezzel bánni, mert a kiszabott büntetés miatt már nem is érné meg a bújtatott reklám. Monitorozzák, figyelik, tiszta helyzet.


– Budapesten, a nagyvárosokban és országos szinten is verte júliusban hallgatottságban a Class FM Morning Show-ja a Neo Bumerángját a 15 és 49 éves kor közöttieknél meglehetős fölénnyel. A készítők szerint miért?

– Most nincs olyan korcsoport, ahol ne a Morning Show vezetne a Bumeráng előtt. Ennek legfontosabb oka az, hogy három olyan ember ül a mikrofon mögött, akik valóban kedvelik egymást, és működik közöttük a kémia! Önironikusabb, önkritikusabb a szemléletünk is, valamint tanulmányoztuk a konkurenciát is, és tudjuk, hol vannak azok a pontok, ahol hallgatókat tudunk elvenni tőlük. Kielemeztük a műsoraikat, és hatékonyabbak tudunk lenni a kutatás eredményeinek ismeretében. Nem volt ez gyors előzés, hároméves, komoly munka van mögöttünk. Szerintem mi a fiatalokat, a nőket másképp szólítjuk meg, másfajta a rádióműsorunk, jóllehet jellegében hasonló. Más a hallgatótáborunk: 15–49-ben igazán nagy a különbség, holott témaszerzésre ugyanazon felületeket használjuk, az internetet, a napi történéseket. Nem a téma más, inkább máshogy nyúlunk hozzá. A hangvétele is fiatalosabb a mi műsorunknak, de persze nekik sincs baj a korukkal, sőt úgy gondolom, a rádiózás terén az elmúlt tizenkét évben elvehetetlen érdemeik vannak.


– Mégis másképp viselkedtek a műsorvezetők a Class és a Neo megjelenésekor. Hogyan emlékszik erre?

– Már a rádióváltás idején is másképp kommunikáltunk, véleményem szerint ott Bochkor Gáborékat hatalmas presztízsveszteség érte. Én azt mondtam akkor, mivel nem tudjuk, mi lesz, nem engedünk be indulatot. A hangulatkeltés, a „mentsük meg a rádiót, csatlakozz hozzánk” mozgalom után fura volt, hogy két hónapra rá Bochkorék ott folytatták, a Sláger után beültek abba a Neóba, amelyet előtte támadtak. Én épp ezért találtam ki előtte, hogy mi nem hangoztatunk magánvéleményt: ne uszítsunk, úgysem tudunk mit csinálni, ez van, ezt a helyzetet el kell fogadni. Szerintem mi hitelesek maradtunk, nekik meg kínos volt. De végeredményben örülök, hogy vannak, hajtanak minket, és én tudom, hogy mi is nagyon inspiráljuk őket. Jobban vadásszuk a témákat, élesebb és izgalmasabb a napi verseny, keményen hajtjuk egymást előre.


– Szokta provokálni a hallgatókat?

– Egyáltalán nem jellemző, de néha szükség van rá, hogy provokáljuk őket. Van, hogy belekötök a férfitársakba, vagy feldobom, hogy a nők rosszabbul vezetnek. Az ilyesmi generál ezer SMS-t, miközben épp nagyon utálnak vagy nagyon megszeretnek. Nem kell folyton szimpatikusnak lennem: az a feladatom, hogy érzelmet generálva odakössem a hallgatót a készülékhez. Egyik nap utál, mert szerinte nincs igazam, de másnap hátba veregetne, mert azt mondtam, amit ő is gondol.



Még mindig Sokan rádióznak

A GfK–Ipsos felmérése szerint július hónapban a 15 évnél idősebb lakosság 88,6 százaléka hallgatott rádiót. A rádióhallgatás a csúcsot egy átlagos napra vonatkozóan július hónapban 9 órakor érte el, amikor a 15 évesnél idősebb lakosság 25,8 százaléka kapcsolódott be a műsorokba, a legmagasabb értéket pedig a reggeli, délelőtti időszakban, 6 órától 10 óráig mérték. A hallgatók többsége Sebestyén Balázsék ébresztő műsorát választotta reggelente, a Morning Show főleg a 15–29 éves kor közti hallgatóknál igen népszerű.


legnagyobb vetélytársát a Morning Show Kalmár Csaba Még mindig Sokan rádióznak A GfK–Ipsos felmérése szerint július hónapban a 15 évnél idősebb lakosság 88,6 százaléka hallgatott rádiót. A rádióhallgatás a csúcsot egy átlagos napra vonatkozóan július hónapban 9 órakor érte el, amikor a 15 évesnél idősebb lakosság 25,8 százaléka kapcsolódott be a műsorokba, a legmagasabb értéket pedig a reggeli, délelőtti időszakban, 6 órától 10 óráig mérték. A hallgatók többsége Sebestyén Balázsék ébresztő műsorát választotta reggelente, a Morning Show főleg a 15–29 éves kor közti hallgatóknál igen népszerű.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.