BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vége a Slágernek, Boros és Bochkor sorsa bizonytalan

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Világgazdaság Online információi szerint kivonul a magyar piacról a Sláger Rádió tulajdonosa, miután péntek estig nem sikerült megállapodni a Roxy Rádió frekvenciájának kibérléséről.

A Sláger Rádió tulajdonosi köréből származó információnk szerint a tulajdonos Emmis felállt a tárgyalóasztaltól, péntek este, miután a Roxy Rádió tulajdonosai által megnevezett összeget túl magasnak találták a frekvencia kibérléséért.

Információink szerint a Sláger Rádió munkatársait egytől-egyig elbocsátják, ám a határozott idejű szerződéssel rendelkező Boros-Bochkor páros sorsa jelenleg még bizonytalan.

Mint megírtuk, a roxys „bérleti szerződés” várhatóan csak egy évre szólt volna.

Értesüléseink szerint a tárgyalások szerdán már végső fázisukban voltak, ám a szerződéseket végül nem írták alá. A megbeszélések csütörtökön és pénteken is folytatódtak, információink szerint a két fél és ügyvédeik egész nap tárgyaltak.

Az elmúlt napokban-hetekben több rádió neve is felmerült, mint amelynek megvételével a Sláger folytatná. A Roxy és a Rádió1 mellett a Pont FM-et nevezte meg a hazai sajtó, ám utóbbi értesülést kategorikusan cáfolta a Pont FM tulajdonosa. Ami a vételárat illeti, a Rádió1 kapcsán 2 milliárd forintról szóltak a sajtóhírek.

A Sláger és a másik országos kereskedelmi adó, a Danubius október végén veszítette el frekvenciajogosultságát, miután az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Heti Választ és a Lánchíd Rádiót is ellenőrző Infocenter csoporthoz kötődő Adveniót, illetve az Econet.hu csoport által tulajdonolt FM1 Konzorciumot hozta ki nyertesként.

A döntést követően a Sláger és a Danubius is bírósághoz fordult ideiglenes intézkedést kérve, ám egy héttel ezelőtt mindkettőjük keresetét visszadobta a Fővárosi Bíróság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.