BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több az ATM - Jól járnak a pénzszállító cégek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az automaták terjedése és a kereskedelmi szektor komoly lehetőségeket rejt

Kilátások. Az ATM-ek számának növekedése, valamint a kiskereskedelem fejlődése húzhatja a következő években a magyarországi készpénz-logisztikai iparágat – állítja a készpénzszállítással és -feldolgozással foglalkozó Brink’s Magyarország becslése.

Az iparág harmadik legnagyobb szereplője szerint a ma szűk 25 milliárd forintos piac a következő öt évben akár harmadával is növekedhet. A válság komoly visszaesést hozott a piacon, a társaságnál úgy vélik, 2009–10-ben összességében 25-30 százalékos árbevétel-csökkenést könyvelt el az iparág, amelyet elsősorban a hitelintézeti szektor nehézségei viseltek meg, de húsba vágó volt a kiskereskedelmi forgalom megtorpanása, majd visszaesése is.

A készpénz-logisztikai társaságok szolgáltatásainak fő megrendelői a hitelintézetek és a kiskereskedelmi szektor; a növekedési impulzusok is ebből a két szegmensből várhatók. Ami a hitelintézeteket illeti, az ATM-ek számának, ezáltal a banki készpénzforgalomnak a további növekedése az, amely a készpénz-logisztikai iparágat élénkítheti. „Míg ma Magyarországon tízezer lakosra 4,8 készpénzkiadó automata jut, a nyugat-európai átlag 7,5, van tehát bőven tere a fejlődésnek” – érzékelteti a potenciált Kárpáti Balázs, a Brink’s Magyarország vezérigazgatója.

Az iparág számára az a tendencia is örvendetes, hogy a feltörekvő kiskereskedelmi társaságok egy idő után eljutnak oda, hogy a készpénzforgalomból fakadó feladatokat professzionális szolgáltatóra bízzák, kiszervezik. A kereskedelem ma még évente húszmilliárd forint értékben old meg belső munkatársakkal olyan feladatokat, amelyeknek professzionális külső készpénz-logisztikai szolgáltatóknál lenne a helye.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.