BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kit imádnak a legimádottabb vállalatvezetők?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Fortune minden évben elkészíti a legkedveltebb cégek listáját. Idén ezeknek a cégeknek a vezetőit kérdezte meg arról, ők melyik vezérigazgatót tartják a legtöbbre?

A huszadik legkedveltebb Cisco vezére, John Chambers például Jeff Immeltet, a General Electric első emberét becsüli a legtöbbre, mert – mint a lapnak elmondta – a GE jól helytállt a nehéz időkben és ez  mutatta meg igazán a vezér képességeit.

Az American Express vezére, Ken Chenault Warren Buffettet nevezte meg, aki szerint ötvözi az üzleti készséget az intellektussal és a kapcsolatteremtéssel. A vállalatok közül viszont az Apple-t említette, mert a cég a hiperkompetitív ágazatban is élénk és hangulatos kereskedelmi hálózatot alakított ki.

Howard Schultz, a Starbucks vezére Alan Mulallyt tartja példaképének, akinek vezetői ügyessége lehetővé tette, hogy cége, a Ford megelőzze a GM-et és a Chryslert.

Nortbert Reithofer, a BMW vezetője is Steve Jobs teljesítménye előtt hajt fejet, mint mondja az egész világ lélegzetvisszafojtva az iPad megjelenését – ez brand menedzsment a javából.

A 3M vezetője, George Buckley Nolan Archibaldot, Black & Decker vezérét tartja nagyra, mivel szerint ő egy személyben teremtette újjá a céget. A cégek között a UPS-t emelte ki, amelynek megbízhatósága nem változott az évek során.

Chew Choon Seng, a Singapore Airlines vezére A. G. Lafley-t, a Procter & Gamble visszavonult vezetőjét nevezte meg, aki érzése szerint hosszútávú igényeket figyelembe véve, a fogyasztóknak megfelelően alakította át a vállalatot.

Bob McDonald, a Procter & Gamble jelenleg vezére viszont az IBM-et nevezte meg, mert a cég a 2004-es cunami idején nem csak pénzt küldött, hanem technikai tudását is latba vetette a segítség érdekében.

Brian Dunn, a Best Buy első embere a szintén a megkérdezettek között szereplő John Chamberst nevezte meg, aki 14 éve dolgozik a Ciscónál és számtalan változáson vitte keresztül a céget.

Jim Sinegal, a Costco vezére pedig szintén Buffett cégét, a Berkshire Hathawayt nevezte meg, mert véleménye szerint jól átlátják a komplex helyzeteket – ez is az oka annak, hogy Sinegal saját részvényén kívül csak Berkshire-t tart.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.