BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Offshore: angol nélkül nehéz

Gyengült Magyarország pozíciója a régiós szolgáltatóközpont-beruházásokban

Magyarország 2011-re is megőrizte a helyét a nemzetközi offshore szolgáltató központok létesítésére leginkább ajánlott harminc globális helyszín között, egy-két mutatóban mégis gyengült korábbi pozíciója – derül ki az amerikai Gartner piackutató cég legfrissebb éves jelentéséből.
Tíz szempont alapján elemzik a szakértők a szóba jöhető országokat. Ebbe az adó-, a munkaerő- és infrastruktúra-feltételek mellett az oktatás, a jogi környezet, a szellemi tulajdon védelme is beletartozik. A legattraktívabb harminc ország között továbbra is India áll az első helyen, de ott van már szorosan a nyomában legnagyobb ázsiai kihívója, Kína is. Európát az összesítésben már kizárólag a kelet- és közép-európai államok képviselik. Magyarország mellett újként felkerült a listára Bulgária is, de ott van még Csehország, Lengyelország, Oroszország, Románia, Szlovákia és Ukrajna. Ugyanakkor kikerültek a kínálatból a korábban olyan vonzó helyszínek, mint Írország, Izrael vagy Szingapúr.

Magyarországot a nyugat-európai helyszínekkel összehasonlítva továbbra is nagyon ígéretes területként ajánlja az elemzés szolgáltató központok létesítésére, de nem tűnik ki a többi kelet- és közép-európai állam közül. A piackutatók erősségként említik az itteni képzett munkaerőt és a rugalmas munkaügyi jogszabályokat, főleg ami a munkaerő felvételét vagy elbocsátását illeti. Az oktatási rendszert azonban, amelyen azt mérik, hogy a képzés mennyire felel meg a versenyszféra igényeinek, a gyengétől a kiválóig terjedő ötfokozatú skálán a tavalyihoz képest jóról megfelelőre minősítették le. Hasonlóan járt Románia is. Az elemzők velünk kapcsolatban megjegyzik még, hogy nyelvtudásból – mindenekelőtt az angolból – éppen csak megfelelünk, és a többi régióbeli országnál roszszabbul állunk.

Fejlettnek tartják, s így jó minősítést kapott Magyarország közlekedési és távközlési infrastruktúrája. Bár a szakértők hozzáteszik, van még mit javítani ezen a téren is. Felhívják a lehetséges befektetők figyelmét, hogy az országban a jövőben is több helyi adókedvezményt nyújtó informatikai (IT) park vagy speciális gazdasági övezet létesülhet, amelynek célja, hogy erősítse Magyarország térségi csomópont szerepét az IT-szolgáltatásokban.

A beruházási és az üzemeltetési költségeket figyelembe véve hazánk tartja korábbi jó minősítését. Szlovákia és Ukrajna már egy szintre került velünk, korábban mindkét szomszéd a nagyon jó kategóriában volt. Az eddig nagy lehetőségekkel kecsegtető Oroszország a költségkalkulációban már éppen csak megfelel a befektetői várakozásoknak.

Egy évtizede indult a hazai boom

Magyarországon nagyjából egy évtizede jelentek meg az első regionális szolgáltató központok, ezek száma jelenleg hatvan körülire tehető. Ezekben a létesítményekben hozzávetőleg 25-30 ezer embert foglalkoztatnak. A nagyobb méretű cégek – például a BP, a Vodafone, az Exxon-Mobil, az IBM, a Sykes vagy a Morgan Stanley – beruházása egyenként 500–1700 állást teremtett.

Rajtuk kívül tucatnyi más multinacionális vállalat létesített 50–600 fős regionális szolgáltató központot. Ebbe a kategóriába sorolható egyebek mellett a Diageo, az Avis Europe, a Celanese vagy a Cemex. Többeknél folyamatos a tevékenység- és a létszámbővítés.

Rajtuk kívül tucatnyi más multinacionális vállalat létesített 50–600 fős regionális szolgáltató központot. Ebbe a kategóriába sorolható egyebek mellett a Diageo, az Avis Europe, a Celanese vagy a Cemex. Többeknél folyamatos a tevékenység- és a létszámbővítés. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.