BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tarolnak a sportfogadások

Rekordhetet zárt a Szerencsejáték Zrt. – A foci-világbajnokság felpezsdítette a fogadási piacot

A foci-világbajnokság övezte fogadási láz, illetve a hónapok óta halmozódó ötöslottó-nyeremény miatt tizenkilenc éves történetének eddigi legeredményesebb hetét zárta vasárnap a Szerencsejáték Zrt. (SzRt.) – tudta meg a Világgazdaság. A sportőrületnek köszönhetően tarolnak az online fogadási irodák is.

„Az SzRt. a történetének eddigi legnagyobb heti forgalmát bonyolította le a múlt héten, a kaparós sorsjegyeket nem számolva mintegy 3,75 milliárd forintnyi árbevétel folyt be a hét nap alatt” – mondta lapunknak Somorai László, a cég szóvivője. Elmondása szerint a rekordbevétel két fő összetevője az ötös lottó – amelynek több mint fél év óta halmozódik a nyereménye, és most körülbelül 3 milliárd forint –, illetve a futball-világbajnokságnak köszönhetően a sportfogadások. Ötös lottóra a múlt héten 1,370 milliárd forintot költöttek a játékosok, Tippmixre pedig minden korábbinál többet, 1,060 milliárd forintot. Utóbbiból 32,8 millió forintot tettek ki az interneten, SMS-ben és telefonon megtett fogadások. A csak interneten játszható Tippmax is jó hetet zárt, összesen 22 millió forintos forgalommal.

„Most járnak a csúcson a fogadások, amikor még naponta több meccs van. A torna előrehaladtával ugyan ritkulnak a mérkőzések és ezáltal a fogadások száma is, viszont ilyenkor az egy összecsapásra kötött fogadások száma, illetve az egy játékos által megtett tét szokott nőni” – magyarázta Somorai László. Elmondása szerint az SzRt.-nél külön készültek a vb-re, többek között új fogadási lehetőségeket vezettek be (például a gólok és a szögletek számára is lehet fogadni).

Az SzRt. mellett az internetes fogadási irodák is tarolnak a fociláz jóvoltából. „Olyan, mintha mindennap Bajnokok Ligája-döntő lenne” – érzékeltette a világbajnokság által okozott forgalomnövekedést Németh Gusztáv, a máltai székhelyű Tobet.com magyarországi képviselője. Konkrét forgalmi adatokat azonban üzleti titokra hivatkozva nem kívánt elárulni. A sporteseményre külön akcióval is készült a Tobet.com: akik most regisztrálnak az oldalra, és legalább háromezer forinttal feltöltik a számlájukat, azok ajándékba megkapják a 160 oldalas magyar Futball évkönyv kiadványt.

A foci-világbajnokság kezdetére időzítette magyarországi megjelenésének időpontját a holland hátterű, szintén máltai székhelyű FortunaWin.com. Az oldal főként a fiatalabb, sportszerető közönséget célozza meg, ennek szellemében különleges promóciót indítottak: a regisztrálók között mindennap egy luxusházibulit sorsolnak ki. „A foci-világbajnokság az elmúlt évek legnagyobb sporteseménye, ami az ügyfelek érdeklődésében is egyértelműen megmutatkozik. Csoportszinten, azaz a teljes Fortuna Entertainment Groupot nézve több mint 30 millió eurós (körülbelül 8,4 milliárd forint) forgalomra számítunk a vb ideje alatt” – mondta a Világgazdaságnak Vladan Crha, a Fortuna Entertainment Group kommunikációs igazgatója. „Magyarországot különösen ígéretes piacnak látjuk, az idei adatok és a jogi háttér figyelembevételével az elkövetkező egy évben egyes magyarországi városokban fióküzlet-hálózatot tervezünk létrehozni” – tette hozzá. Ám egyelőre nincsenek meg ez utóbbinak a törvényi feltételei Magyarországon.

Bár pontos statisztikai adatok nincsenek a magyarországi online fogadási piac nagyságáról, az iparági becslések szerint körülbelül évi 15 millió euróra (4,2 milliárd forint) tehető a nagysága jelenleg. Az országban 200-300 ezer játékos fogad rendszeresen, többségük 18–45 év közötti férfi. Egy játékos nagy átlagban heti 1-2 alkalommal fogad (a foci-világbajnokság ideje alatt jóval magasabb ez a szám), egyszerre pedig átlag 1000-2000 forint tétet tesz meg. A hazai piac legnagyobb szereplői a Sportingbet és a Bwin, amelyek a piaci tortának körülbelül a kétharmadán osztoznak, utánuk következik a sorban a Betathome.com, a Tobet.com és a többiek. „Számukat nehéz meghatározni, mivel az interneten keresztül a világ összes fogadási oldalán lehet Magyarországról játszani” – mondta Németh Gusztáv.

Szabályozatlan milliárdok

Bár gyakorlatilag a csapból is az internetes fogadóirodák hirdetései folynak, a tevékenységük illegálisnak minősül Magyarországon. „Az internetes szerencsejáték szervezésére jelenleg kizárólag a Szerencsejáték Zrt. rendelkezik az állami adóhatóság engedélyével, bármely egyéb internetes szerencsejáték szervezői tevékenységet folytató személy vagy szervezet tevékenysége tiltott szerencsejáték. A fentiekre tekintettel a Magyarország területén hírközlő eszközök és rendszerek útján, nem az SzRt. által végzett online-fogadás-szervezői tevékenység minden formája illegális” – tájékoztatta lapunkat az APEH szerencsejáték-felügyeleti főosztálya. De mivel ezen online fogadások szervezése nem hazánkban bejegyzett társaságok által, külföldi szerverek útján történik, az állami hatóságnak a tevékenységek szankcionálására joghatóság hiányában nincs lehetősége. A reklámokat viszont büntethetik: számos eljárást kezdeményeztek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál. Az online szerencsejátékok tekintetében egyébként nincs egységes szabályozás az unión belül, jogi szabályozása tagállami hatáskörbe tartozik. Az országok egy része vagy a teljes tiltást alkalmazza, vagy csak a hazai, többségében állami szerencsejáték-szervezőnek engedélyezi az internetes szerencsejátékot. Más országok – meghatározott feltételek mellett – engedélyezik az online szerencsejátékokat.




Az online sportfogadásból származó 100 forint jövedelmet legalább 37,9 forint, legfeljebb 52,8 forint közteher (szja és egészségügyi hozzájárulás) terheli attól függően, hogy a személyi jövedelemadó alsó vagy felső kulcsa alkalmazandó.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.