BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordokat döntögetnek az élményfürdők

A szeszélyes júniusi és július eleji időjárás ellenére a tavalyinál eddig jobban alakult a nagy hazai élményfürdők nyári szezonja. Erre nagy szükségük is van, hiszen a válság elmúlt két éve jócskán felülírta a nagy komplexumok korábban megfogalmazott megtérülési idejét.


Több volt a vendég a nagy hazai élményfürdőkben az év eddig eltelt időszakában a tavalyi hasonló periódushoz képest, és ami az üzemeltetők számára még fontosabb, többet is költöttek a tartózkodásuk során, mint korábban – derül ki a Világgazdaság által megkérdezett piaci szereplők által elmondottakból.

„A látogatószámunk 15, a bevételünk pedig 20 százalékkal nőtt az első bő hat hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A bevételnövekedés kizárólag annak köszönhető, hogy a vendégeink a korábbinál többet költöttek kiegészítő szolgáltatásokra, például szaunára, masszázsra és az új szolgáltatásokra, többet fogyasztottak, a belépők árát ugyanis 2009 óta nem emeltük” – mondta a Világgazdaságnak Juhász Szabolcs, az idén decemberben hároméves Aquaworld Budapest igazgatója. Igaz – tette hozzá –, hogy 2009-ben és 2010-ben kisebb volt a válság következtében az egy főre eső fogyasztás, amely ez évben folyamatos emelkedést mutat. Az igazgató elmondása szerint a tavalyi nehéz év volt a fürdő üzemeltetése szempontjából, csökkenteniük kellett a költségeiket, de ennek ellenére sikeresnek ítéli 2010-et, hiszen közel 430 ezer vendégük volt. Az idén ezt szeretnék túlszárnyalni, és az igazgató szerint utána beállhat egy optimális szintre a látogatottságuk.

„A múlt hét végén megdöntöttük a napi látogatottsági rekordunkat, ekkor 19 ezer vendégünk volt, amiben benne van az Aqua-Palace élményfürdő mellett az Aquapark, a gyógyfürdő és a strand vendégforgalma is” – mondta lapunknak Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatója. Elmondása szerint eddig öt százalékkal több a fürdőző vendégük, mint tavaly, annak ellenére, hogy június végén-július elején volt egy kéthetes hűvös időszak, amely visszavetette a vendégforgalmat. A bevételeik is a tervezetten felül alakultak, kivéve a gyógyászati bevételeket, amelyek néhány százalékkal elmaradtak a múlt évitől. Az Aqua-Palace fedett élményfürdőt tavaly márciusban nyitották meg 5 milliárd forintos beruházásból Európa legnagyobb fürdőkomplexumában, Hajdúszoboszlón.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.