BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sziget: közeledtek az álláspontok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Hetijegybe épített BKV-bérlet is jöhet a fesztivál megrendezése érdekében

„Közeledtek az álláspontok a Sziget Fesztivál megrendezésével, illetve a közterület-használati díjjal kapcsolatban a budapesti városvezetéssel megtartott tegnapi megbeszélésen” – mondta a Világgazdaságnak Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője. Közlése szerint a vezetői értekezlet keretében megtartott találkozón, amelyen Tarlós István és a szervezők mellett alpolgármesterek, főtanácsadók és jegyzők is részt vettek, az elvekről beszéltek, konkrét összegek nem hangzottak el.

A felek összességében egyetértettek abban, hogy átláthatóbbá kellene tenni a főváros és a rendezvény viszonyát. Gerendai tájékoztatása szerint a találkozón a főváros vezetői azon is elgondolkodtak, hogy a fesztivál által milyen további járulékos bevételekhez juthatna Budapest, illetve a fővárosi tulajdonú cégek. Budapest ugyanis problémásnak tartja, hogy a Szigethez köthető adóforintok nagy része a kerületeknél, illetve a központi költségvetésben csapódik le. A főváros érdekeit szolgáló lehetséges együttműködések között több más mellett felvetődött például az is, hogy a heti jegyet vásárlók belépőibe be lehetne építeni a BKV-szolgáltatást is, így többletbevételhez juthatna a tömegközlekedési társaság. De az is felmerült, hogy a fesztivál milyen eszközökkel tudna még inkább hozzájárulni a főváros marketingjéhez.

Gerendai Károly hozzátette: a találkozón a városvezetők hozzáállása alapvetően pozitív volt, így véleménye szerint már látható a fény az alagút végén, és optimális esetben akár már a jövő héten is megállapodhatnak. Legközelebb pénteken ülnek össze a felek, hogy egy szűkebb körű találkozó keretében egyeztessenek a kérdésről, ekkor már konkrét összegek is előkerülhetnek. Addig az elhangzottak mentén igyekeznek kialakítani álláspontjukat, hogy mekkora összeget, illetve milyen ellentételezést tartanának elfogadhatónak a területért.
Mint ismeretes, a nehéz anyagi helyzetben lévő főváros két hete bejelentette, hogy a bevételeit növelendő ezentúl minden rendezvénytől pénzt kérne a közterület-használatért. Az első hírek szerint Budapest vezetése eleinte körülbelül egymilliárd forintos díjat számított volna fel a Hajógyári-szigeten lévő helyszín egyhetes használatáért. Ez az összeg azonban a szervezők szerint ellehetetlenítené a rendezvényt, annak elmaradása pedig milliárdos bevételkiesést okozna Budapest turizmusának.

Szolidárisak a Szigettel a fesztiválok

Nyílt levélben fordult a hatvannégy európai fesztivált tömörítő egyesület, a Yourope Tarlós István főpolgármesterhez, hogy változtassa meg döntését a Sziget Fesztivál területhasználati díjának tekintetében, amely jelenlegi mértékében ellehetetleníti a rendezvény létét.

A nemzetközi szervezet nyílt levelében olyan értékes jelenségként írja le a Sziget Fesztivált, amely Magyarország jó hírét terjeszti a kulturális világban. A levél a fesztivál gazdasági jelentőségét is hangsúlyozza, a Sziget ugyanis munkát ad a fővárosiaknak, a beszállítóknak, a művészeknek, illetve a rendezvény turistákat vonz Budapestre.

A Yourope tagjai között tudhatja többek között a dán Roskilde, az angol T in The Park, az osztrák Nova Rock, a holland Pinkpop, a belga Rock Werchter, a spanyol Benicassim, illetve a szerb EXIT és a szlovák Pohoda fesztivált. Az elmúlt hetekben már a Magyar Szállodaszövetség, valamint két taxis szervezet is nyílt levélben állt ki a zenei fesztivál megrendezése mellett.

A nemzetközi szervezet nyílt levelében olyan értékes jelenségként írja le a Sziget Fesztivált, amely Magyarország jó hírét terjeszti a kulturális világban. A levél a fesztivál gazdasági jelentőségét is hangsúlyozza, a Sziget ugyanis munkát ad a fővárosiaknak, a beszállítóknak, a művészeknek, illetve a rendezvény turistákat vonz Budapestre.

A Yourope tagjai között tudhatja többek között a dán Roskilde, az angol T in The Park, az osztrák Nova Rock, a holland Pinkpop, a belga Rock Werchter, a spanyol Benicassim, illetve a szerb EXIT és a szlovák Pohoda fesztivált. Az elmúlt hetekben már a Magyar Szállodaszövetség, valamint két taxis szervezet is nyílt levélben állt ki a zenei fesztivál megrendezése mellett. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.