BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vízumügyintézés lassíthatja a bakui járat szárnyalását

Fapados Ma startol a Wizz Air első gépe Azerbajdzsánba – Állami segítséget kap a társaság a piacélénkítéshez.

Üzleti alapon minimum kétséges a Wizz Air ma induló Budapest-Baku járatának sikere. Nem véletlen ugyanis, hogy eddig csak isztambuli vagy moszkvai átszállással lehetett eljutni Azerbajdzsán fővárosába. A kockázatokkal a magyar gyökerű légitársaság is tisztában van, hiszen heti két járattal indul, ráadásul a gép éjszaka repül és hajnalban már indul is vissza. Eddig legalább 2500 foglalás érkezett erre az útvonalra, jelenleg egy oda-vissza utat egy poggyásszal mintegy 50 ezer forintért lehet megvásárolni. Mivel a fapados cégnek kizárólag Airbus A320 típusú repülőgépekből álló flottája van, amelyek 180 ülésesek, így a foglalások mintegy 14 gépet töltöttek meg.

A foglalás persze nem jelenti azt, hogy mindenki el is repül. Sokan ugyanis utólag meggondolhatták magukat, amikor kiderült számukra, hogy vízum is kell a beutazáshoz. A vízumot Azerbajdzsán budapesti nagykövetségén lehet igényelni, a bakui repülőtéren nem lehet vízumot felvenni. Mintegy 18 ezer forintba kerül és egy hónap, mire az azeri külügyből megérkezik a meghívólevél. A szállást is természetesen előre kell intézni, nem ér rá a landolás után keresgélni. Bevezették a lakóhely szerinti regisztrációt is, amelynek az országba érkezéstől számított 3 napon belül kell eleget tenni, ezt turisták esetében a szállásadó intézi. A biztonsági intézkedések közé tartozik, hogy a repülőtéren az országból való minden ki- és belépéskor az útlevélkezelés során mindenkiről fényképet készítenek.

Az 1000 Út utazási iroda szerint a Wizz Air bejelentése óta egyértelműen növekedett az érdeklődés a Kaukázus gyöngyszeme iránt, de sok esetben ez tényleg megáll az érdeklődés szintjén. Felső középkategóriás útról van szó: 400 ezer forint alatt nehezen úszható meg egy másfél hetes túra.

Már akkor sejteni lehetett, hogy az állam a szívén viseli a bakui járat sikerét, amikor Váradi József vezérigazgató mellett Szijjártó Péter államtitkár foglalt helyet az áprilisi bejelentő sajtótájékoztatón. Azóta a Magyar Turizmus Zrt. kiemelten foglalkozik Azerbajdzsán feltörekvő piacával. Június 8-án szakmai bemutatót tartottak Bakuban, amelyen 46 azeri utazási iroda, 12 állami hivatal és több bank képviselője is részt vett. Három turisztikai termékre – Budapestre, az egészségturizmusra, valamint a hivatásturizmusra helyezték a hangsúlyt. A Danubius Holding, az Aquincum Hotel és a Hotel Karos SPA képviselői prezentálhatták kínálatukat. „Az üzleti modellünk nem változik a jövőben sem, ha egy útvonal nem gazdaságos, akkor nem repüljük tovább, nem várunk az államtól kompenzációt” – szögezte le áprilisban Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója úgy kalkulált: évi 30 ezer utas vehet majd jegyet a járatra. Az 1000 Út utazási iroda szerint Bakut sokan mini Dubajnak tartják. A fapados légitársaság utasainak módjukban áll a hasonlat igazságtartalmáról meggyőződni, ugyanis október 28-tól a Perzsa-öböl partján lévő város második repülőterére is repül a cég.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.