BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhanással tért vissza a kereskedésbe a BTel papírja

TŐKEPIAC Közel 15 százalékos százalékos eséssel nyitott tegnap reggel a Business Telecom (Btel) részvénye Budapesten, majd újabb kötés hiányában egész nap a 69 forintos szinten tartózkodott. A dolognak nincs túl nagy jelentősége, a jelek szerint egyetlen kötéssel generált forgalom az egymillió forintot sem érte el.

A társaságra viszont biztos, hogy nehéz napok várnak, miután elmarad a Timur Rahimkulovhoz köthető SkillInvest Kft. által kilátásba helyezett 950 millió forintos tőkeemelés. Így ugyanis a cég súlyos likviditási gondjai továbbra is fennmaradnak, és vélhetően tovább megy az a felszámolási eljárás is, amelyet a még ki nem fizetett kötvény miatt indítottak ellene a közelmúltban. A BTel december 30-án jelentette be, hogy 950 millió forintos tőkeemelést hajt végre, ezzel nagyjából megduplázva alaptőkéjét. A SkillInvest még október 31-én nyilatkozott arról, hogy a 950 millió forint ellenértéket az igazgatótanácsi határozat meghozatalát követő öt munkanapon belül a BTel rendelkezésére bocsátja. A frissen közzétett közgyűlési jegyzőkönyvből azonban az derül ki, hogy Rahimkulov visszavonta a tőkeemelésről szóló nyilatkozatban foglaltak teljesítését. Ezek után a BTel felszólította a céget, hogy még e héten utalja át a 950 millió forintot a folyószámlájára, s ha ez nem történik meg, a szükséges közgyűlési döntés után bírósághoz fordul az ügyben.

A történtek tükrében nem túl lényeges, de érdekes hír, hogy a cég a nevét is meg kívánja változtatni: az új elnevezés Xprime Product Nyrt. lesz.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.