A következő pénzügyi tűzvész megelőzése

A még mindig tartó pénzügyi krízist jórészt a lakásárak előző évekre jellemző meredek felívelése, illetve az azt követő zuhanása okozta. A válság előtt boom időszakában a lakásvásárlókat arra ösztönözték, hogy jelentős mértékű hiteleket vegyenek fel annak érdekében, hogy a saját lakás megszerzését ne diverzifikált befektetések révén finanszírozzák, miközben a kormányzatok garanciákat nyújtottak a jelzálogpiaci befektetőknek. Ez utóbbi a Szövetségi Lakásügyi Hivatal (FHA), illetve a jelzáloghitel-intézetek (Fannie Mae és Freddie Mac) által birtokolt eszközökre biztosított implicit garanciákon keresztül valósult meg.

Az American Economic Association nemrégiben tartott philadelphiai konferenciáján egy olyan pódiumbeszélgetést vezettem, ahol a résztvevők azt vitatták meg, milyen nehéz a kormányokat rávenni arra, hogy bármilyen ésszerű reformot megvalósítsanak. A pódiumbeszélgetés keretében bemutatott tanulmányában Andrew Caplin (New York University) azt taglalta, hogy a közvéleményben mennyire nem tudatosult az, hogy milyen mértékben növekedtek meg az FHA tevékenységével kapcsolatos kockázatok, amelynek feladata az 1930-as évek lakáspiaci válsága óta az, hogy biztosítékot nyújtson a jelzáloghitelek mögé. A másik résztvevő, Joseph Gyourko (Wharton School) 2013-as tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy az FHA több tízmilliárd dollár értékben adósodott el. Javaslata szerint az FHA-t fel kellene számolni, és azt egy államilag támogatott megtakarítási programmal kellene felváltani.

Hasonlóképpen Caplin már az amerikai képviselőház pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó bizottságának 2010-es meghallgatásán azt mondta, hogy igen kockázatos az FHA helyzete, miközben egy évvel később David Stevens, az FHA képviselője ugyanezen testület előtt még mindig azt állította, hogy az FHA-nak nincs szüksége állami mentőövre. Természetesen Caplin e témában folytatott kutatásának az FHA tisztviselői nem örültek, és megtagadták a Caplin által kért adatok átadását. Az FHA azóta minden évben alábecsülte saját veszteségének mértékét, és azt közölte, hogy megfelelő a pénzügyi helyzete, míg végül 2013 szeptemberében arra kényszerült, hogy állami mentőövet kérjen.

Caplint arról az 1997-ben kidolgozott javaslatáról faggattam a konferencián, amely szerint lehetővé kellene tenni a lakásvásárlóknak azt, hogy csak az ingatlan egy részét vehessék meg, amivel úgy csökkenne az ügylet kockázata, hogy az nem terhelné meg az adófizetők pénztárcáját. Ha ezt az innovatív ötletet alkalmaznák, akkor a lakástulajdonosok eladósodottsága csökkenne. Miután a jelentős tőkeáttétellel jellemzett jelzálogpiac 11 évvel később pénzügyi válságot eredményezett, Caplin szerint ezt az ötletet sehol a világon nem lehetne megvalósítani.

Miért nem? – tettem fel a kérdést. Miért nem tudnának kreatív emberek ügyvédjeik révén kidolgozni egy ilyen típusú partnerséget? A válasz nem egyszerű, mondta, de az biztos, hogy az USA-ban egy jelentős probléma akadna ezzel kapcsolatban: az adóhatóság ugyanis nem határozná meg előzetesen azt, hogy egy ilyen kockázatkezelési mechanizmust miként adóztatna. A bizonytalansági tényező miatt így senkinek nem lenne kedve ezt az ötletet megvalósítani.

Mindamellett a közvéleményben igen erős az az igény, hogy a kormányzat tegyen lépéseket az újabb válság megelőzése, illetve a „túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen” típusú pénzügyi intézmények problematikájának megoldása érdekében. A realitás azonban az, hogy a kormányzati tisztviselők nem rendelkeznek megfelelő tudással és ösztönzéssel ahhoz, hogy ilyen, alapvetően technikai jellegű reformot dolgozzanak ki. Az egyik ilyen, „a túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen” probléma megelőzésére kidolgozott reform volt a 2010-es amerikai Dodd-Frank törvényben kialakított szabályozás.

A lakáspiac legfontosabb reformját az jelentené, ha csökkenne a lakástulajdonosok túlzott mértékű eladósodottsága, illetve befektetéseik nagyobb mértékben diverzifikálódnának. A konferencián bemutatott tanulmányomban azt fejtettem ki, hogy a kormányzatnak olyan biztosítékokkal kiegészítve kellene ösztönöznie a jelzáloghitelezést, amelyek a lakásárak esteleges zuhanása esetén is elegendő biztosítékot nyújtanának arra, hogy ne álljon elő az a helyzet, hogy a lakások piaci értéke kevesebbet érjen, mint a hitel összege. Ez egy olyan fundamentális reform lenne, amely a pénzügyi krízist előidéző alapproblémát orvosolná. Ilyen reform bevezetésére azonban sem a különböző érdekcsoportokból, sem a médiából nem érkezik nyomás a döntéshozókra.

A konferencia egyik előadója, Joseph Tracy (Federal Reserve Bank of New York) jól megragadta a probléma gyökerét azzal a tömör megjegyzésével, miszerint „a tűzoltás jóval látványosabb dolog, mint a tűz megelőzése”. Ahogy a legtöbb embert jobban érdeklik a tűzzel kapcsolatos sztorik, mint az égést megakadályozó kémiai kutatások, úgy jobban érdeklik a pénzügyi válsággal kapcsolatos történetek, mint a krízis megelőzését célzó intézkedések. Ez viszont nem a Happy End receptje.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org