A különutas elnökjelölt
Marine Le Pent, a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetőjét a Scott Malcomson által „nacionalista internacionalizmusnak” nevezett jelenség alapítójának is lehet tekinteni. De nem Marine Le Pen – a tavaszi francia elnökválasztás közvélemény-kutatásokban jól szereplő egyik jelöltje – az egyetlen, aki a saját maga útját járó, lázadó politikusnak (maverick) tekinthető.
Emmanuel Macron szintén a nem megszokott sémákat követő, különutas politikusnak nevezhető, de teljesen más típusúnak. Azután, hogy Francois Hollande elnök gazdasági, ipari és digitális ügyekért felelős minisztere volt, elindította saját politikai mozgalmát En Marche! (Indulás!) névvel, és függetlenként ringbe szállt a francia elnöki posztért. Macron csak 39 éves, sosem volt pártpolitikus. Három hónapja még csak kevés elemző tartotta esélyesnek. Gyorsan hozott létre egy erős csapatot maga körül, és a fiatal szavazók körében népszerű lett. (A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint az elnökválasztás első, áprilisi fordulójában – ahonnan a két legtöbb szavazatot szerző jelölt jut be a májusi második fordulóba – a 26 százalékos támogatottsággal mért Le Pen mögött már Macron futna be másodikként 22 százalékkal, megelőzve a 21 százalékos támogatottsággal bíró Francois Fillont, Nicolas Sarkozy volt elnök egykori miniszterelnökét – a szerk.)
Macron a régi bal-, illetve a régi jobboldallal szemben határozta meg magát, azonban nem tekinthető bal- vagy jobboldali populistának sem, és hagyományos centrista politikusnak sem. Érzelmi és intellektuális szempontból a baloldalról jött, azonban elutasítja a hagyományos „osztálypolitikát”.
Még nem alkotott meg egy teljes programot, azonban Jean Pisani-Ferry, az egyik legjobb francia közgazdász nemrégiben lemondott az állami think tank France Stratégie igazgatói posztjáról, hogy Macron programigazgatójává váljon. Mindeddig Macron azt a fajta társadalmi szolidaritást hangsúlyozta, amely révén több szociális juttatás válik általánossá és hordozhatóvá, miközben több megelőző egészségügyi ellátás igénybevételére is van lehetőség. Macron az ilyen jellegű szociálpolitikát a növekedést erősítő intézkedések kiegészítőjének és nem hátráltatójának tartja. Továbbá az innovatív vállalkozások nagyobb mértékű támogatását is szükségesnek véli.
A többi különutas, lázadó politikussal szemben kampánya pozitív jellegű lesz. Valószínűleg kerüli majd más jelöltek gyalázását, továbbá amellett érvel, hogy Franciaország többet nyerhet a kooperatív reformokból, mint a „szakértők”, a sajtó, a tőketulajdonosok, a szakszervezetek, a bevándorlók és más specifikus csoportok ellen meghirdetett háborúból.
Macron napjaink populistáinak az ellentéte. Azzal, hogy tényeken alapuló érvelést használ, illetve a humanista, demokratikus elvekre alapoz, modernizálni és megfiatalítani próbálja saját politikai otthonát, a baloldalt, illetve a jobboldal bizonyos részeit. Emellett erősen hisz Európában, és támogatja az olyan javaslatokat, amelyek például az eurózóna számára egy közös pénzügyminiszteri posztot hoznának létre.
A jelenlegi Európában vannak olyan országok, amelyek az euró bázisán alapulva szorosabb integrációt szeretnének megvalósítani, és vannak olyanok, amelyek lazább együttműködési struktúrákat támogatnak. Macron szeme előtt a szubszidiaritáson alapuló, mélyebb integrációt megvalósító Európa lebeg. Támogatja a lokális szintű döntéshozatalt, amikor az lehetséges és hatékony, de szintén támogatja a nemzeti és európai szintű döntéshozatalt, amikor az a megfelelő. A lényeg az, hogy a döntéshozatali folyamatoknak rugalmasaknak kell lenniük, és biztosítaniuk kell a polgárok részvételét. Felismerte, hogy a megosztott szuverenitás fogja Európát befolyásosabbá tenni. Továbbá a globalizációt jó dolognak tartja, de tudja azt is, hogy azt tartós, illetve hatékony nemzetközi megállapodások és intézmények révén kell irányítani.
Ha Macronnak sikerül bejutnia az elnökválasztás második fordulójába, akkor nagyobb kihívást jelent majd Le Pennek, mint egy valódi baloldali jelölt. Ő lehet az, aki keresztülhúzhatja a nacionalista internacionalizmus számításait. Valójában Macron győzelme ellencsapást indíthat el a szerte a világon végigsöprő populizmussal szemben azáltal, hogy reményt adna azoknak, akik a bal- vagy a jobboldallal szimpatizálnak, de aggódnak a populizmus és a túlzott nacionalizmus miatt. Ennek alternatívája Le Pen győzelme, illetve az 1930-as évekhez való további visszalépés lenne, amikor túl sok ország fordított hátat a nemzetközi együttműködésnek és a közös problémák kollektív megoldásának.
A Brexit-népszavazás és az amerikai elnökválasztás után most a francia elnökválasztás hozhat fordulatot. Még sok idő van hátra az április végi első fordulóig. Megtanultuk, hogy meglepetésekre is számíthatunk, és nem nagyon kell hinni a közvélemény-kutatási adatoknak. Mindamellett úgy tűnik, hogy a nem szokványos jelöltként induló Macron is győzhet, és nem az a populista politikus, akit már megszoktunk.
Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.