Miként jött össze a kínai kereskedelmi hiány?

A márciusban kimutatott kereskedelmi hiány először is alaptalanná teszi azt az állítást, hogy Kína gazdasági növekedése döntően a kivitelen nyugszik. Az export természetesen fontos tényezője az ország gazdaságának, ezért minden külső sokkhatás érinteni fogja a növekedést. Mint azonban az minden nagyobb ország esetében kimutatható, a kínai gazdaságot döntően a belföldi fogyasztás és a beruházás tartja mozgásban. A globális pénzügyi válság és recesszió miatt a kínai kivitel 16 százalékkal csökkent 2009-ben. Ugyanebben az évben a GDP 8,7 százalékkal bővült, nagyrészt a belföldi fogyasztás 16,9 százalékos és az állótőke-beruházások 33,3 százalékos megugrása folytán.

A kínai gazdaság kereskedelmi függőségét 70 százalékosra teszik, ezt a számot azonban nagyban torzítja az, hogy az ország kiviteléhez szükség van nagy összegű bevitelre, mind nyersanyagokból, mind alkatrészekből. Ha ezt leszámítjuk, és csak az exportban megjelenő, tényleges hozzáadott értéket vesszük alapul, akkor azt látjuk, hogy a külkereskedelem az ország GDP-jének mintegy 15 százalékát képviseli. Ezt figyelembe véve megállapítható, hogy Kína összesített gazdasági növekedéséhez a nettó kivitel csak 10 százalékos arányban járult hozzá, ez a 2008-ban kimutatott 9 százalékos GDP-növekedésből csak 1,1 százalékpontnyi hatásnak felel meg. Németország esetében a nettó kivitelre volt viszszavezethető a 2008-as növekedés 64 százaléka, a megfelelő mutató Japánban 33, Dél-Koreában 28,6, a Fülöp-szigeteken pedig 20 százalék volt. Világosan látszik tehát, hogy Kína e tekintetben egyáltalán nem különleges vagy egyedülálló.

Természetesen világos, hogy a belföldi fogyasztás Kínában egyáltalán nem akkora, mint lennie kellene, mert 2008-ban csak a GDP 49 százalékát képviselte, ezen belül a háztartások részesedése csak 35 százaléknyi volt. Ez a mutató késztetett sokakat olyan következtetések levonására, hogy a belföldi kereslet alacsony, emiatt a kínai növekedés aránytalanul nagy mértékben függ a kiviteltől. A belföldi kereslet azonban – amely az importot is nagyban meghatározza – nemcsak a fogyasztást takarja, hanem az állótőke-beruházásokat is. Éppen ez utóbbi tényező az, amely jelentős importnövekedést és akár kereskedelmi hiányt is indukál. Kína esetében pedig pontosan erről van szó.
Egyesek azzal érvelnek, hogy fogyasztás nélkül a beruházások növekedése kapacitásfeleslegekhez, később esetleg receszszióhoz vezet. Esetleg! Emlékeztetni kell azonban, hogy a kínai állóeszköz-beruházásokból 30 százalék megy lakásépítésre, a fennmaradó hányad döntő része pedig az infrastruktúrára – a vasutak, a földalatti-közlekedés, a városi közművek, az autóutak és az országos vízellátás fejlesztésére – jut. Az is elképzelhető, hogy a kínai bevitel ugrásszerűen növekedne, ha az USA és az EU megszüntetné a csúcstechnikában még meglévő szállítási tilalmakat. Ebben az esetben a márciusban kimutatott kereskedelmi hiány akár 40 százalékkal is magasabb lehetne.
Ez alapján a jüan árfolyama valójában másodlagos tényező az ország külső mérlegében. Más szavakkal, a globális egyensúlyhiányt könnyebb korrigálni más, fundamentális tényezők révén. Az amerikai külső egyensúlyhiányt illetően ilyen meghatározó elem például az óriási költségvetési hiány és a háztartások megtakarításainak alacsony szintje. Kína esetében hasonló tényezőnek tekinthető a vállalati és a lakossági megtakarítások magas aránya, illetve az erőforrások áraiban vagy a közüzemi tarifákban meglévő torzítás.
Mindent egybevetve látható, hogy a globális egyensúlyhiányok felszámolásához valójában nem is lenne szükség árfolyam-kiigazításra. Ha ez igaz, akkor a kérdés az, vajon kell-e aggódni a gazdaság túlhevülése miatt? A korábbi kínai kereskedelmi deficitek ugyanis éppen a konjunkturális túlhevülés idején jöttek össze, például 1992–96 között és 2003–2004 során. E tekintetben világos különbség van az akkori és a mostani viszonyok között. Legutóbb például a kínai beruházási hullámmal szemben egy globális gazdasági boom állt, és egyszerre volt szükség a belföldi állótőke-befektetések és a kivitel visszafogására. Ma, a kínai beruházások erőteljes növekedése idején a külföldi kereslet korántsem állt helyre a korábbi szinten.
Az eredmény a márciusi kereskedelmi hiány lett, amelyet elsősorban a különlegesen nagy arányú – éves szinten 65 százalékos – importfelfutás és a viszonylag lassú exportnövekedés okozott. Ilyen, egytényezős irányzatot könnyebb kezelni, mint a 2004-es, összetettebb helyzetet. A mostani beruházási boom döntően a konjunktúraösztönzésre vezethető vissza, amit a gazdaságpolitika irányítói sokkal könynyebben tudnának befolyásolni, ha bármilyen probléma adódna.
Összegezésképpen meg kell állapítani, hogy az állótőkeképzés folyamatát gondos vizsgálatnak kell alávetni. Legutóbb, amikor Kínában ilyen nagyarányú volt a belföldi beruházás növekedése, akkor a megtakarítási ráta nem volt ilyen magas, mint most. A problémát most az okozza, hogy a kereskedelmi deficit akkor állt elő, amikor a belföldi megtakarítási ráta 51 százalékon áll. Az ezzel járó potenciális kockázatokat sürgősen kezelni kell.

A szerző a Pekingi Egyetem profesz-szora, a jegybank monetáris bizottságának tagja.

Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org