Ne a munkanélküliekre hárítsák a terheket!
A globális gazdaságban végbemenő masszív szerkezeti változások három nagy kihívást támasztanak a foglalkoztatással szemben. Az első az, hogy elég munkahelyet kell teremteni a munkaerő-piacra újonnan belépők számára. Számos fejlett és fejlődő ország képtelen erre. Nagyarányú és növekszik a fiatalkorúak körében a munkanélküliség. Emellett a gyorsan növekvő fejlődő országokban is jelentős munkaerő-felesleg van, amely belépne a korszerű gazdaságba.
A második kihívás ott jelentkezik, hogy a képességeket és a végzettséget a munkahelyek kínálatához kell igazítani, amely időigényes alkalmazkodási folyamat, amolyan mozgó célpont. A globalizáció és a jelentős munkaerő-megtakarítással járó technológiák számos országban felborították a munkaerőpiacot. A képzettség széles körben nem felel meg a követelményeknek, a piaci alkalmazkodás szemlátomást elmarad a szerkezeti változások ütemétől.
A harmadik kihívás az elosztás körében jelentkezik. Egyre növekszik a globális gazdaságnak a nemzetközi cserébe bevonható része, ezzel együtt éleződik a verseny a munkahelyekért és a gazdasági tevékenységért. Mindez érinti a munkaerő árát és a foglalkoztatási lehetőségek széles körét. Egyes lakossági csoportok ugyan nyernek a dolgon, mások azonban veszítenek, a várakozásokhoz viszonyítva mindenképpen, de gyakorta abszolút értelemben is.
A fejlett államok többségében csak korlátozott mértékben emelkedtek a közepes jövedelmek. Egyes európai államban a bérnövekedés visszafogása szándékos stratégia volt, hogy fenn tudják tartani a versenyképességet és a foglalkoztatás növelését a gazdaságnak a nemzetközi kereskedelembe bevonható részében. Az Egyesült Államokban ezzel szemben kinyílt a kereseti olló, mert a jövedelmi és a képzettségi skála tetején lévők nyertek a globalizáción, míg a többiek a foglalkoztatási lehetőségek romlásával szembesültek a nemzetközi kereskedelembe bevonható szektorokban.
A 2008-as válságot megelőző két évtized során fenntartható volt a foglalkoztatás, és sikerült enyhíteni a jövedelmekre felülről nehezedő nyomást, ez a nemzetközi kereskedelembe bevonható szektorokban létrehozott munkahelyeknek volt köszönhető. Egyes helyeken megfigyelhető volt a kormányzati szektor kiterjesztése, másutt – például az Egyesült Államokban – az adósság által fűtött fogyasztás jelentős eltolódást váltott ki a (nem exportálható) szolgáltatások és az építőipar irányába. Az USA-ban például 1990 és 2008 között a kormányzati és az egészségügyi szektor (a nemzetközi kereskedelembe egyik sem vonható be) adta a foglalkoztatás növekedésének 40 százalékát. Ez az irányzat azonban hirtelen megszakadt a 2008-as pénzügyi válság kirobbanásakor. A magánszektorban csökkent az eladósodás, míg a közületi szektorban elérte, sőt meghaladta a fenntartható mértéket, amire Görögország szolgált eklatáns példával.
A válság előtti növekedési mintához kapcsolódó várakozások csak lassan módosulnak. A domináns magyarázat továbbra is a válság előtti növekedést tartja normálisnak, és az akkori séma szerinti expanzió helyreállítását tartja a legfőbb kihívásnak. Ezzel azonban lehetetlen megmagyarázni, hogy – főleg a fejlett államokban – miért halt el a növekedés, és miért állt le a munkahelyteremtés.
A választ részint a pénzügyi válság és az adósságok leépítésének elhúzódó hatásában kell keresni, amelyet jól dokumentált Most minden másként van című könyvében Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff. Röviden, a gazdaságok és a gazdaságpolitika fenntarthatatlan módon hajtották végre a kiigazítást, ezzel elfedték az igényt a valóban fenntartható alkalmazkodásra.
Mit jelenthet az egyének, az üzleti szféra és a kormányok számára, hogy a szerkezeti kiigazítások egyre kevésbé képesek megfelelni az azokat kikényszerítő globális erőknek? Mindenekelőtt azt, hogy a várakozások öszszeegyeztethetetlenek a valósággal, ezért kiigazításra szorulnak. Az elosztásban rejlő problémákkal komolyan szembe kell nézni. A gyenge vagy nem létező fellendülés miatti terheket nem a munkanélküliekre – főleg nem a fiatalokra – kellene hárítani. A szociális kohézió fenntartása végett módosítani kell a piaci folyamatokat, megteremtve a jövedelmek és a haszon egyenlőbb elosztását, mind azonnal, mind hoszszabb távon.
A szerkezeti átalakítások kényszere nyomán az egyéneknek, a kormányoknak és más intézményeknek (főleg az iskoláknak) az alkalmazkodás felgyorsítására kell összpontosítaniuk, hogy meg tudjanak felelni a gyorsan változó piaci követelményeknek. A munkaerőpiacon mind a kínálati, mind a keresleti oldalnak nagyobb figyelmet kell szentelni, azaz nemcsak a képességeket kell a munkahelyek követelményeihez igazítani, hanem az álláslehetőségek skáláját is ki kell terjeszteni a képzettségnek megfelelően.
Végezetül pedig a világgazdaság menedzseléséért felelős intézményeknek meg kell vizsgálniuk, vajon a globalizáció és vele járó szerkezeti változások üteme nem gyorsabb-e, mint amit az egyének, a gazdaságok és a társadalmak követni tudnak, és aminek ellenállni képesek. Ha nem, akkor meg kell találni az ütem mérséklésének nem destruktív módját, hogy összhangba lehessen hozni az alkalmazkodási képességet a kiigazítás kényszerével.
A felsoroltak egyike sem lesz könnyű. Nem állnak rendelkezésünkre a szerkezeti változások megértéséhez eléggé fejlett intellektuális keretek. A munkanélküliek és az alulfoglalkoztatottak – közülük is főleg a fiatalok – mégis azt várják, hogy a vezetőik és az intézményeik legalább tegyenek egy próbát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.