Adósságplafon az USA-ban: Játék határok nélkül?

Tavaly október közepén az Amerikai Egyesült Államokban a republikánus többségű Képviselőház hozzájárult az addigi adósságplafon (16700 milliárd dollár) ideiglenes felfüggesztéséhez, ami 2014 február 7-éig tartott. Ez azt jelentette, hogy a múlt héten ismét döntenie kellett a Szenátusnak és a Képviselőháznak az ügyben. A republikánus többségű, korábban húzódozó Képviselőház, valamint a Szenátus is támogatta az adósságplafon megemelését. Barack Obama amerikai elnök tehát február 15-én aláírta a törvényt, amely 2015 márciusáig lesz hatályban. Az adósságplafon ezzel az intézkedéssel 17,2 ezer milliárd dollár lett. Az amerikai államadósság mértéke jelenleg 17,294 ezer milliárd dollár (a rendelkezésre álló OECD adatok szerint 122,5 százaléka az amerikai GDP-nek), ami a 2001-es értéknek majdnem a háromszorosa. A gazdasági válság kirobbanása óta az adósság ütemesen emelkedik.

Az USA-ban a Republikánus Párt monetarista szemlélettel közelíti meg az államadósság és a GDP kapcsolatát. Szerintük a jelenleg fennálló arány káros a gazdaságra, ezért minél hamarabb csökkenteni kell azt, ami az állami kiadások mérséklésével és az infláció alacsony szinten tartásával érhető el. A demokraták ezzel szemben az adósság növekedésének mértékét nem tekintik akkora veszélynek, a laza monetáris fegyelmet megengedhetőnek tartják. Az adósságplafon megemeléséhez azonban szükségük van a Republikánus Párt támogatására is. Az Obama-éra alatt 2013 őszén bekövetkezett közigazgatási leállást az okozta, hogy a Republikánus Párt a demokraták által tervezett állami kiadások csökkentését kérte az adósságplafon megemeléséért cserébe, a konszenzus megszületéséig azonban a nem létfontosságú közigazgatási intézmények felfüggesztették működésüket.

A múlt heti adósságplafon emelés is járhatott volna hasonló következményekkel. Ez azonban nem következett be, mivel a tavaly októberi leállás miatt az amerikai állampolgárok a Republikánus Pártot okolták, ami a 2014 novemberében tartandó időközi választások kimenetelére is befolyással lehet. November 4-én a Szenátus 100 pozíciójából 33 székért és akár a republikánus többségért folyik majd a küzdelem (jelenleg a 33 helyből 21 demokrata és 12 republikánus), ezenkívül a Képviselőház mind a 435 képviselői helyére választanak majd jelöltet az amerikai állampolgárok. Tehát a republikánusok az őszi „hibás lépés” után inkább megszavazták az adósságplafon emelését a lakossági szavazatok növelése reményében. A Demokrata Pártnak is jól jött ez a váratlan fordulat, mivel nem kellett engedményeket tennie a republikánusoknak, így ezzel a döntéssel is erőfölényüket tudták kommunikálni.

A közgazdászok köre éppolyan megosztott az adósság mértékével kapcsolatban, mint a politikai pártoké vagy a lakosságé. Jelenleg két meghatározó csoportot lehet megkülönböztetni. Az egyik a Paul Krugman által képviselt keynesi felfogással rendelkező csoport, amelynek tagjai az államadósság növekedését nem tartják elsődleges veszélyforrásnak. Ez azt jelenti Krugman szerint, hogy az államadósság növekedése nem fog problémát okozni abban az esetben, ha a növekedést az USA kormányzati adósságának emelkedése teszi ki a munkahelyteremtés illetve a lakossági fogyasztás növelése céljából, akár magasabb infláció mellett is. Ezt a nézőpontot Kenneth S. Rogoff kutatásai azzal támasztják alá, hogy az amerikai államadósság mértéke a GDP-hez viszonyítva nem kritikus, az amerikai gazdaság teljesítménye, illetve képessége biztosítékként szolgálnak az arány növekedése esetére, és ez nem fogja befolyásolni a befektetői és hitelezői bizalmat. Ben Bernake is hasonló nézeteket vallott azelőtt, hogy a Federal Reserve (Fed) elnöke lett volna. Politikai-ideológiai hovatartozás szerint inkább a liberális nézőpontot képviselők vallják magukénak ezeket az elveket.

A másik csoport a monetarista iskola és Milton Friedman követőit foglalja magában, akik a fiskális és monetáris fegyelemre egyaránt hangsúlyt helyeznek. Alan Greenspan, a Fed korábbi elnöke, vagy Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a válság megoldását a kiadáscsökkentésben, a költségvetési hiány alacsonyan tartásában, az államadósság GDP-hez viszonyított arányának csökkentésében és az alacsony inflációban látják. Jelenleg Európában és az Amerikai Egyesült Államok eddigi gazdaságpolitikájában is ez a felfogás nyert teret. A befektetői és piaci bizalmat kiemelten fontosnak tartó nézetet elsősorban a konzervatívok támogatják.

Az Egyesült Államok államadósságának mértékéről mind a politikai pártok, mind a közgazdászok eltérően vélekednek, éppen ezért még nem lehet tudni, hogy melyik megoldás a „helyes”, illetve melyik fogja a kiutat jelenteni ebből a helyzetből. Egy azonban biztos: nem szabad a végtelenségig húzni a megoldás keresését, mert ez Zbigniew Brzezinski amerikai politológus szerint is az USA pozícióvesztésével járna nem csak a gazdasági, hanem a politikai színtéren is.