VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

VÉLEMÉNY

Alakuló „Magyarország brand”

|Utolsó módosítás: 2007. 10. 29. 00:00|Vélemény
„Siófokon nőttem fel, természetes volt, hogy idegenforgalommal fogok foglalkozni” – indokolja pályaválasztását Kovács Miklós. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium napokban kinevezett turisztikai szakállamtitkára ma is a déli part fővárosának lakója. Kötődését a helyhez egy jó házassághoz hasonlítja, amelyben persze vannak jobb és rosszabb időszakok, de nagyon szoros kapcsolatot jelent.
Hasonlóan alakult a pályája is. Egy rövid kitérőtől eltekintve – amelyet 1999 és 2002 között egy közműcégnél töltött el – mindig turisztikai területen dolgozott. Hosszú ideig irányította a Somogy Megyei Idegenforgalmi Hivatalt (a későbbi Siotourt), amely akkor az ország egyik legnagyobb idegenforgalmi vállalkozása volt. Aztán a „kényszerpihenő után” a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Turisztikai Projektiroda vezetőjeként kapcsolódott be ismét az ágazat tevékenységébe. S mint fogalmaz: a visszatérés sikeres volt. Úgy érzi, azzal, hogy egy erős versenyben 16 nagyon felkészült szakember pályázatából az övét választották, a csúcsra ért. Persze – teszi hozzá – itt nem szabad megállni.
Olyan időszakban vette át a kormányt, amikor a turizmusnak nagyon erős kihívásokkal kell szembenéznie. Ehhez igazította a céljait is: a versenyképesség javítását, a nemzeti turizmus marketingforrásainak és hatékonyságának növelését, a turizmustudatosság fokozását. Mindezt a partnerség, a vállalkozói szféra, a kormányzat, az önkormányzatok és a régiók közötti együttműködés szorosabbá tétele mellett megvalósítva. Egyértelműen fogalmaz: reális esélyt lát arra, hogy Magyarország a Turisztikai Világszervezet (WTO) közreműködésével a Világgazdasági Fórum által összeállított versenyképességi rangsorban 2010 végéig öt helyet előrelépjen a jelenlegi 40.-ről. A határidő lejártával pedig majd lehet a miértekről beszélni, számon lehet kérni rajta – hangsúlyozza.
Feladatkijelölései a céljaihoz igazodnak. Végig kell vinni a turizmustörvény elfogadását, le kell vezényelni a 2007–2013 közötti fejlesztéseket. Előbbinél inkább eredményes, mint gyors szeretne lenni. A fejlesztéseket illetően pedig nem csupán azokra a befektetőkre koncentrál, akik az uniós források felhasználásával kívánnak beruházni a hazai turizmusba. Emellett – illetve épp e munkák részeként – újra kell gondolni, aktualizálni a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozóan elkészített turizmusfejlesztési stratégiát is – teszi hozzá.
Ki kell találni, fel kell építeni a „Magyarország brandet”. A márkát, amely tartósan idevonzza a turistákat, s tükrözi azt, amire az ágazat képes. De talán ez a legnehezebb feladat, hiszen számos rossz beidegződéssel is meg kell küzdeni.

CÉG

Turisztikai szakállamtitkárság
Az idegenforgalmi tevékenység felügyelete az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
turisztikai szakállamtitkárságának felelősségi körébe tartozik.
Ez az intézmény látja el továbbá a nemzeti marketingért felelős társaság, a Magyar Turizmus Zrt. szakmai felügyeletét is.


Kovács Miklós (54)

Az ÖTM új turisztikai szakállamtitkára közgazdász doktor. A turizmus állami irányításában 2005 júliusától vesz részt, előbb a Magyar Turisztikai Hivatal elnökhelyettese, majd az ÖTM turisztikai főosztályának vezetője, 2007 júliusától megbízott turisztikai szakállamtitkár volt. Teniszezik és fallabdázik.

Magyar Turizmus Zrt. - az elmúlt évek árbevétele


Szerző: Németh Teréz Katalin
Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Alakuló „Magyarország brand”
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Tisztelt Látogatónk!

 

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

BUX (zárva)

2010. március 11. 16:36
22 863,24
0.05%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
CHF/HUF 182.24 +0.008% CHF/HUF
EUR/HUF 265.92 0% EUR/HUF
EUR/USD 1.37 -0.032% EUR/USD
USD/HUF 194.75 +0.041% USD/HUF
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
  • MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 1.77%
  • Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap 1.75%
  • CIB Pénzpiaci Alap 1.63%
Nemzeti boldogság Bundik Csaba
menedzsment tanácsadó
Viadrina Business School
Egy 143 államban végzett felmérés szerint Vietnám az ötödik helyezett a boldogság-index rangsorában. A felmérés eredményéből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni arról, hogy valójában mennyire boldogok az emberek. Ehelyett inkább arról árulkodik, hogy az egyes államok milyen hatékonyan képesek a természeti erőforrásokat a hosszú és boldog életvitel szolgálatába állítani. További írások itt találhatóak »
Orbán kettős beszéde Kóczián Péter
újságíró
Orbán korszakos programja nem más, mint időkérés. Azt üzeni: négy év alatt nem tudja teljesíteni az ígéreteket. További írások itt találhatóak »
Támadás az euró ellen Farkas István
közgazdász
A forint erősödése jó hír mindazoknak, akik forint bevételekből eurót vásárolnak: az importőrök olcsóbban jutnak áruhoz, - ez pedig az inflációra is jótékonyan hat - a devizahitelesek kevesebb forinttal vásárolhatják meg a törlesztéshez szükséges eurót. Kicsit beárnyékolja a képet, hogy az energiahordozók dollárban kifejezett ára persze nem az euró gyengülését követi, és az exportőrök árbevétele is kisebb lesz. További írások itt találhatóak »
3 havi teljesítmény alacsony kockázat (klasszikus)
  • Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 2.63%
  • Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár 2.57%
  • HONVÉD Nyugdíjpénztár 2.17%
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • A Fidesz és szövetségeseinek választási megállapodása - Fotók: Darnay Katalin

  • Huszárok a Nemzeti Múzeum előtt - Fotók: Darnay Katalin

  • Orbán Viktor a VOSZ rendezvényén - Fotó: Darnay Katalin

  • A Greenpeace és a Levegő Munkacsoport a használatarányos útdíj bevezetését sürgeti - Fotó: Kallus György

  • Nyolcvanadik Genfi Autószalon

  • Utazás 2010 kiállítás - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Orbán: egységes, nem koalíciós kormány kell!

    Orbán: egységes, nem koalíciós kormány kell!

  • Szemmel irányítható kütyük

    Szemmel irányítható kütyük

  • Orbán Viktor gazdaságpolitikai tervei!

    Orbán Viktor gazdaságpolitikai tervei!

  • A Deloitte vezérigazgatója a Postabank-perről, felelősségről - videó

    A Deloitte vezérigazgatója a Postabank-perről, felelősségről - videó

  • Videó: A kampánynak az ég világon semmi értelme nem lesz

    Videó: A kampánynak az ég világon semmi értelme nem lesz

  • Auto Bild City Driver 2009, döntő

    Auto Bild City Driver 2009, döntő

Előző
Következő