Folytatódhat az unortodoxia

A monetáris politika a lassú mozgású sportok közé tartozik, vagyis nyugodtság kell hozzá – mondta 2011 februárjában Orbán Viktor miniszterelnök. Most egyre szélesebb körben terjed az a nézet, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának külső tagjai egészen addig fogják vágni a kamatot, amíg a forint árfolyama el nem kezd meredeken gyengülni, vagy amíg a csökkenő kamat miatt nem romlik a forinteszközök vonzereje. Ez azonban már el is kezdődött. A monetáris tanács külső tagjai szerint 4,5–5 százalék körül van az optimális kamatszint.

A tavaly decemberi kamatdöntésen igazán kihagyhattak volna egy 25 bázispontos kamatcsökkentést a külső tagok, demonstrálva ezzel, hogy éberen figyelik az euró/forint árfolyam alakulását. A kamatvágás napján a 290-es árfolyamot is elhagyta a kurzus, ami öt hónapos mélypontot jelentett. A régiós devizák közül csak a forint esett meredeken, ami azt jelezte, hogy a piaci szereplők egyre inkább figyelnek a belföldi kockázatokra. A külső tagok azonban nem ijedtek meg a forint erősödő volatilitásától, és 5,75 százalékra vágták az irányadó rátát. Ez volt zsinórban az ötödik kamatvágás.

A további kamatcsökkentés mellett a gyenge gazdasági teljesítmény, valamint az szólt, hogy az inflációs kockázatok is mérséklődtek. Kockázati megítélésünk azonban csak szerény mértékben javult decemberben, és ezt is döntően külső tényezők okozták, vagyis a kockázatvállalási hajlandóságban bekövetkező fordulat egy alacsonyabb kamatszint mellett éles forintesést válthat ki.

Az eurót tavaly év végén 295 forinton is jegyezték, ami féléves mélypontot jelentett. Január elején sem sikerült erősödnie a forintnak, pedig a külpiaci hangulat nem is lehetett volna kedvezőbb – a demokraták és a republikánusok az utolsó pillanatban megállapodtak, aminek köszönhetően az USA elkerülte azt, hogy belezuhanjon a költségvetési szakadékba. Ez javította a kockázatosabb eszközök megítélését, de a forint nem tudott erősödni.

Jelenleg az látszik, hogyha nagyot romlana a feltörekvő piacok megítélése – megfordulna a tőkeáramlás –, akkor a forint egy relatív gyenge szintről indulna meredek esésnek, ami fokozhatja az inflációs aggodalmakat, és a devizahitelesek helyzetét is rontaná. Mindez végső soron a pénzügyi stabilitási kockázatok felerősödéséhez és a növekedési kilátások romlásához vezetne.

A jegybank decemberi inflációs jelentése felhívta a figyelmet arra, hogy a maginfláció – a szezonális hatásoktól megtisztított infláció – az előrejelzési horizonton a 3 százalékos célszint felett marad. Hazánkban az inflációs várakozások nem tekinthetőek stabilnak, és a pénzromlás üteme folyamatosan meghaladja a jegybanki célszintet. Mindez a jelenleginél óvatosabb monetáris politikát indokolna.

Ha a forint nem tudna tartósan visszaerősödni a 290-es szint alá (múlt pénteken 297 fölött is járt az euró/forint kurzus), akkor egy januári kamatvágás racionális megfontolások mentén nem indokolható – még akkor sem, ha közben az államkötvények hozamszintjei stabilak maradnak, és a kockázati megítélésünk sem romlik jelentősen. Már az előző csökkentések is igen kockázatosak voltak, a folyamatos enyhítés növelheti a veszélyét annak, hogy az MNB a forint leértékelődése miatt a kamatvágási ciklus visszafordítására – kamatemelésekre – kényszerüljön.

Azt csak remélni lehet, hogy Simor András MNB-elnök távozása után a jegybank új vezetése nem tesz olyan unortodox lépéseket, melyek a pénzmennyiség erőteljes bővüléséhez vezetnek. A magyar gazdaságpolitika vezetői sokszor mondják – és bizonyítják –, hogy nem a tankönyvekből építkeznek. Most viszont fellapozhatnák a vágtató- és a hiperinflációról szóló fejezetet, és megnézhetik a dobogós helyezetteket. Néhány oldallal később az árfolyamválság témája jön.