Németország miatt omolhat össze a magyar áramellátás

Akik áramszünetektől tartanak a következő években, talán helyesebben teszik, ha nem a magyar erőműpark állapotában keresik a probléma gyökerét, hanem sokkal inkább az európai energiapiaci környezetet és a vezetékhálózatot veszik szemügyre. 2012 szeptemberében a magyar áramfogyasztás importaránya elérte a 27 százalékot, mely hasonló mértékű a nyolcvanas évek végi – akkor még döntő részt szovjet – áramimporthoz. Míg akkoriban ennek túlnyomórészt strukturális okai voltak, manapság leginkább piaci alapja van: a régióban jellemző alacsony áramár.

Ennek oka egyrészt az aránylag alacsony kereslet és az ehhez társuló túltermelés, melynek fundamentuma a válságból adódó fogyasztáscsökkenésben kereshető. Másrészt a regionális árampiac magas fokú fizikai likviditással rendelkezik, rendkívül jól összekötött, aránylag jól harmonizált, melyek egy lényegesen erősebb versenyhelyzetet teremtenek, mint például a hozzá képest csak gyerekcipőben járó földgázpiacon. Harmadrészt pedig jelenleg Európában a világon a legdrágább a földgáz az ázsiai cseppfolyósított-földgázpiac után – talán ez az egyik legfontosabb tényező.

Ugyanis ha piaci alapon gondolkodunk, akkor dőreség lenne elvárni egy gázmotoros csúcsidőszaki erőműtől, hogy tartsa „melegen” a turbinákat, és ha szükség van az általa termelt áramra, pörgesse fel azokat. Ugyanis a jelenlegi orosz földgázárak mellett ezt nettó veszteséggel tudná csak megtenni. Persze lehet hivatkozni a piacra és annak kegyetlen valóságára, ám a mai földgázpiac rendezetlenségének egyik folyománya a magyar gázmotoros erőművek utóbbi években tapasztalható ellehetetlenülése, mely kihatással van az áramimportunkra is.

Jelenleg a magyar erőműpark áramtermelő kapacitása kényelmesen el tudja látni az ország áramszükségletét, még a legnagyobb fogyasztási időszakokban is, amennyiben szükség van rá. Az más kérdés, hogy ez a kapacitásszám csökkenni fog, ahogyan a kihasználatlanság miatt csődbe jutó erőművek leamortizálódnak, vagy csak egyszerűen eltűnnek az árampiacról. Emellett az áramrendszer biztonsága érdekében ezeknek a csúcs- és vészidőszaki erőműveknek rendelkezésre kell állniuk, s ez az egyik legdrágább mulatság, mert sosem tudhatja biztosra az üzemeltetője, mikor kell „beugrania” – például ha leáll a paksi atomerőmű egyik blokkja, ahogyan az történt pár hete.

Ennek megfelelően az üzemeltető el is kérné az árát, ha lenne, aki kifizeti azt, mivel a mai piaci viszonyok közt ez a rendelkezésre állás egyszerűen nem nyereséges. Ennek pedig az a következménye, hogy olyan monstrumok, mint az E.On gönyűi egysége, zsinórtermelés helyett leginkább csúcsidőszaki kiegyenlítést végeznek, viszont egy havária helyzetben nem a legszerencsésebb mixtúra a rendszerirányításnak, ha decentralizált, rugalmas kiserőművek helyett egy helyről érkezik hirtelen a terhelés.

Nem piaci, hanem ellátásbiztonsági szempontból valóban aggódhatunk az áramimport miatt, hiszen nagyon is valós forgatókönyv egy magyarországi áramkimaradás, mégpedig külső tényezők miatt. Ahogyan az államszocializmus idején a KGST Villamos Energia Egyesülés tagjaként a prágai Központi Teherelosztótól függött, vajon hazánk megkapja-e a megfelelő mennyiségű áramot, ma sincsen ez annyira másként, ugyanis a magyar importáram jelentős része Szlovákiából és Ausztriából érkezik, melynek több mint felét továbbítjuk Horvátország és Szerbia felé. Mivel a horvát és szerb hálózat nagyon is függ a magyartól, egy hazai rendszerösszeomlás azonnal regionális havária helyzetet generálna.

Ennek pedig egyik fő kirobbantója nem más lehet, mint Németország; áramrendszerük egyik hatalmas hiányossága, hogy – első hallásra hihetetlen módon – az ország északi részéről nem egyenesen, hanem közép-európai országokon keresztül, egy ún. hurokban jut le Dél-Németországba a megtermelt energia. További probléma, hogy az ország széltermelő kapacitásának szinte teljes egészét északon installálták. Ha ott fúj a szél, a rendszerirányítók élete egy csapásra a repülésirányítókéhoz mérhető stressz fokozatba lép, ugyanis elképesztő terhelés épül fel akár 10-15 perc leforgása alatt is, melyet a német irányítónak valahová el kell vezetnie, és mivel híján van a direkt nagykapacitású összeköttetésnek a déli országrészhez, ráterheli a cseh hálózatra.

Viszont ha a csehek éppen csúcsterhelés alatt vannak, a felállított prioritások miatt egyszerűen biztonsági okokból lekapcsolják a többek közt a hazánkba is érkező importot. Ebben az esetben azzal találhatja magát szembe a MAVIR, hogy eltűnik 2000 MW a rendszerből, viszonyításul ez a teljes nukleáris termelési kapacitásunk. Ha ebben a helyzetben nem állnak rendelkezésre a termelést percek alatt egyedüliként felpörgetni képes gázmotoros erőművek, Magyarország elsötétülne.

A fentiek érdekes szituációt teremtettek az állam szerepét tekintve. Az állami befolyás miatt az esetek többségében nyugtalankodó piaci szereplők mostanában tulajdonképpen az államtól várják a megoldást mindenre. Amíg nem tudja a piac, hogy mennyiért fogunk földgázt venni Oroszországtól 2015 után, addig bizony senki nem fog erőműveket, főleg nem gázmotorosokat építeni Magyarországon. Ahhoz viszont azt is tudnunk kéne, ki fog tárgyalni minderről – ám mindezt még a jövő jótékony homálya fedi.