Kettészakad az egészségügy is

– Soha nem volt olyan magas a születéskor várható élettartam Magyarországon, mint most, 75 év. Aki 2012-ben született, 3,7 évvel remélhet hosszabb életet, mint aki 2000-ben. Ennek ellenére a mi életkilátásaink még mindig rosszabbak, mint a tőlünk nyugatabbra élőké. Ledolgozhatatlan a hátrány?
– A magyarországi halálozási mutatók és az életkilátások mindig is rosszabbak voltak a fejlett országokénál, de az ország gazdasági-társadalmi helyzete által indokoltnál is. Egy évszázad lemaradása, amelyet csak súlyosbítottak az ország turbulens történelmének eseményei, csak lassan és fokozatosan számolható fel. Bizonyos kiemelkedő betegségek halálozási gyakorisága – például a krónikus szívbetegség, az agyér-betegségek, a tüdőrák és egyéb rosszindulatú daganatok – a legmagasabbak között van Európában. A magyarországi epidemiológiai fejlődés utóbbi másfél évtizede azonban egyértelműen sikertörténet.

– Akkor is, ha az a kisgyerek, aki most a főváros II. kerületébe születik, több mint tizenegy évvel hosszabb életre számíthat, mint aki a bodrogközi kistérségben nő fel? Nem túl nagy különbség ez egy ilyen kis országban?
– Valóban, a centrum lakosainak életkilátásai és halandósági viszonyai sokkal kedvezőbbek a perifériákon élőkénél. Ennek, az én véleményem szerint, alapvetően a felsőfokú végzettségűek arányában és ennek következtében is a jövedelmekben megmutatkozó különbség az oka. A differencia a szélső értékek között akkora, mint Hollandia és Moldova várható élettartama között. Nem hiszem, hogy ez tolerálható egy kis országban, de egyelőre sajnos nemhogy csökkenne, nőni látszik a szakadék.

– Ön több helyütt is úgy fogalmazott, hogy a várható élettartamnak a jóléti államokban tapasztalt emelkedése egyértelműen a korszerű gyógyszereknek és a forradalmian új gyógyító eljárásoknak köszönhető. Ezek viszont nem mindenki számára elérhetőek.
– Sőt, egyre kevésbé azok. Ahogyan az egész magyar társadalom, az egészségügy is mindinkább kettészakad, gazdag és szegény ellátásra. A fejlett világban általános probléma, hogy miközben csökkenteni szeretnék a különbséget, azok mindenütt nőnek: a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek, és ez ellen egyelőre nem tudunk mit tenni. A társadalmi különbségek pedig csak tovább mélyítik a szakadékot az egészségi állapot és az életminőség tekintetében is.

– Enyhíthetnek ezen az uniós pénzekből megvalósított beruházások? Mégiscsak százmilliárdok mentek el infrastruktúra-fejlesztésre.
– Az egészségügyi ellátórendszer külterjes fejlesztése önmagában nem sokat ér, ha nem tudjuk megvenni hozzá a legkorszerűbb, csúcstechnológiát jelentő gépeket, berendezéseket, ha nincs, aki gyógyítson az új épületekben, mert az orvosok és a nővérek közben külföldre mennek. Ha a jelenlegi politikai, és nem csak egészségpolitikai felfogás nem változik, nagyon rövid idő alatt szétszakad az egészségügy.

– A KSH legutóbbi demográfiai tanulmánya szerint lelassult a nők várható élettartamának növekedése. Volt erre valaha példa?
– Ez kifejezetten új jelenség. A nők várható élettartamában három korszakot lehet megkülönböztetni. Az első, amikor a férfiak éltek tovább, mert nagyon sok nő belehalt a gyerekszülésbe. A másodikban már a nők javára billent a mérleg, ami főleg az eltérő, a nők számára jóval reguláltabb életmóddal volt magyarázható. Az élettartamot befolyásoló egészségügyi technológiai korszakváltás mellett annak van kiemelkedő fontossága, hogy csökkenőben van a két nem életmódja közti különbség. A gender, a társadalmi nem növekvő jelentősége, az egyre általánosabb részvétel a gazdaság és a társadalom ügyeiben a hagyományos női feladatok mellett túl sok terhet ró a nőkre, és ez jelentkezik a lassabban javuló életesélyeikben is. A férfijogú társadalom hajlamos cserben hagyni a nőket. A következmények szemmel láthatóak.

– Ez nem csak a személyes érintettségem okán nem jó hír. Azért sem, mert Ön valahol azt is mondta, hogy a 21. század kezdetén kimerültek a gyermek- és fiatalkorú halandóság csökkentésének tartalékai.
– Ez így igaz. A csecsemőhalandóság csökkentése és a védőoltások elterjedése miatt már csak a felnőttekben és az idősekben meglévő potenciált lehet kiaknázni a várható élettartam növelése terén, legalábbis a fejlett országokban. Emellett új fejlemény, hogy beköszöntött az öregkorú népesség javuló életesélyeinek korszaka, és egye kevésbé beszélhetünk általában öregekről, mert a 65 éven felüliek közül egyre többen érik meg az aggastyán kort. Az előbbiek esetében azonban csak akkor lesz előrelépés, ha további lépéseket teszünk, akár a hozzáférés korlátozásával is, a dohány- és alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében, az utóbbiaknál pedig nem halogatható a felkészülés a polimorbiditás, vagyis a krónikus betegségek halmozódása miatti rendkívüli mértékű kihívásra az egészségügyben.

– A demográfusok többsége ma már meg sem meri becsülni, meddig élhet az ember, mondjuk, száz év múlva. Ön szerint?
– A várható élettartam növekedése a következő években átmenetileg lassulni fog, de ha a daganatos betegségek gyógyításában és cukorbetegség kezelésében is megtörténik az az áttörés, amit a szívbetegségeknél az intervenciós medicina hozott, ismét meredeken emelkedni fog az élettartam. Az sem lehetetlen, hogy – figyelembe véve az utóbbi több mint másfél évtized hazai epidemiológiai történéseit – akár két-három évtized múlva mi magyarok is nyolcvan évig éljünk, ahogyan ez a nyugat-európai országok java részében már évek óta valóság. Ehhez azonban nagyon sok változás kell, főleg a politikai prioritások szintjén, egy olyan országban, ahol az egészségügyet és az oktatás ügyét annyira sem tartják fontosnak, hogy önálló minisztériumuk legyen.

Névjegy

Józan Péter (79)

Demográfus, az MTA doktora, 2005 és 2011 között a Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Bizottságának volt az elnöke.

Az MTA Társadalomkutató Központjának egykori osztályvezetője, 1964 és 2005 között a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa, főosztályvezetője.

A Debreceni Egyetem vendégprofesszora.

Alapítója és hat éven keresztül első elnöke volt a Magyar Népegészségügyi Tudományos Társaságnak. 2000-11 között az European Public Health Association vezetőségi tagja volt, jelenleg is tagja a Tudományos Bizottságnak.