A faltörő kos szerepét játszotta el Orbán

Amikor Orbán Viktor első külföldi útja kormánya beiktatása után három nappal Varsóba vezetett, még kevesen sejthették annak valódi okát. Az újonnan megalakult kabinet legfőbb gazdaságpolitikai célkitűzése ugyanis költségvetési mozgásterének bővítése volt. Mivel pedig ennek – a piacok mellett – útját állta az Európai Unió, kézenfekvő volt szövetségesként megnyerni a régi jó barátot, a lényegesen nagyobb súllyal rendelkező Lengyelországot. A magyar deficitnövelési próbálkozások hamar kudarcot vallottak, így a más tagállamokkal közös lobbizás a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások kedvező elszámolására összpontosult.

A jegyzethez tartozó cikk itt olvasható!

A sors fintora, hogy végül nem Varsó, hanem Budapest játszotta el a faltörő kos szerepét Brüsszel és az uniós tagállamok megpuhításában. A magyar kormány ugyanis nem tudta vagy nem akarta kivárni, amíg az EU-ban megértő fülekre találnak egyébként jogos érvei, és a tettek mezejére lépett.

A második nyugdíjpillér kvázi visszaállamosításával aztán komoly hátszelet adott azon tagállamoknak, amelyek továbbra is bíznak a kedvező elbánásban, de okkal óvakodnak hasonlóan radikális lépések megtételétől. Bár a megállapodásra még várniuk kell, úgy tűnik, végül nekik lesz igazuk.

Magyar szempontból a történet leegyszerűsítve arról szólt, hogy a kormány miből finanszírozza a megszorítások nélküli adócsökkentést: magasabb deficitből vagy a pénztártagok megtakarításából. Az unió makacssága és a kormány türelmetlensége miatt most az utóbbi változat valósul meg. Azt azonban látni kell, hogy – megfelelő növekedési hatások nélkül – mindkét megoldás emeli az államadósságot, csak az egyik azonnal, látható módon, a másik a jövőben, bújtatva. És ez az igazi probléma: míg mások a számukra esetleg kedvező döntéssel a válság utáni fiskális kiigazítás ütemét lassíthatják le, nálunk – a látszat ellenére – ezzel épp ellentétes folyamatok indulhatnak be.