"Egy reménysugár, talán mégsem egy elátkozott hely Magyarország"

Hogy ezt a legtöbben nem érzik, nem vitás. Ha csupán a legnagyobb exportőrök sok megrendelést tudtak teljesíteni az első negyedévben, már az is megránthatta a mutatót. De az is kiderülhet utólag, hogy csak a készletnövekedés volt az ok.

A legfontosabb kérdés, hogy milyen állapotban van a gazdaság, és főleg, hogy milyenek a kilátások. Ugyanaz az út áll előttünk, mint Portugália vagy Görögország előtt, akik huszonöt évnyi EU-tagság alatt a borzalmas mennyiségű támogatás ellenére is alig jutottak előrébb? Vagy járhatjuk az írek útját is, akik rendezték soraikat, és lehagyták a régi tagországokat gazdasági fejlődésben? Egyetlen adatból, de a válság miatt még a tendenciából is nehéz egyelőre kiolvasni a választ. A jelenlegi állapotunkról könnyebb értékelést adni: sérülékeny – mondja mindenki summázva.

Csakhogy mi már túl vagyunk mindenen, amin lehetett: négy év folyamatos megszorításon, amit a végén a külpiacok bezuhanása fűszerezett meg. Lehet, hogy ez később túlzott optimizmusnak bizonyul, de innen már tényleg nincs lejjebb. Emlékeztet a helyzet a 90-es évek közepére, csak akkor a külpiacaink zsugorodtak évekig, és egy jelentős költségvetési kiigazításon estünk át. Most a legfontosabb, hogy – ha nem rontjuk el megint, akkor – felállhatunk a szégyenpadról, ami már önmagában is pozitív impulzust adhat a gazdaságnak. Mert a mindent elárasztó pesszimizmus hat az üzletre is. Ha nincs meg a bizalom, a kiszámíthatóság, akkor az értékek egy része elvész, illetve nem is termelődik meg. Jót tenne nekünk ebből a szempontból az is, ha nem itt lenne utoljára euró, és kis jóindulattal erre utaló jeleket is fel lehet fedezni.