Adó Európának
Borítékolni lehet, hogy a légitársaságok vagy a kvóták témájában érintett, pénzhiánnyal küszködő tagországok aligha fogadják örömmel a vonatkozó terveket, de a legtöbb vita nyilván a sokat emlegetett pénzügyi tranzakciós adó ügyében várható. A Nobel-díjas James Tobin nevéhez köthető, eredetileg a devizaspekuláció visszaszorítására kitalált tranzakciós adó bevezetését sokan és sokszor szorgalmazták – az Európai Parlamenttől Van Rompuyig, az Európai Tanács elnökéig. Legutóbb a Párizs–Berlin tandem indítványozta a G20 júniusi csúcstalálkozóján, de a tervek mind ez ideig elbuktak.
Most viszont a megszorító programokkal küszködő uniós országok többségében kedvezőbb lehet a fogadtatás, az új adó – remélhetik – terheket vehet le az állami költségvetésekről. (Egyébként a mostani elképzelésektől függetlenül futó bankadótervek is ezt a célt szolgálják.) Az ellenérdekelt pénzügyi szektor lobbierejét a válság meggyengítette.
Az ördög azonban a részletekben rejlik. Nem tudni még, az adó pontosan milyen pénzügyi tranzakciókat érintene, lehet-e olyan szabályozást kialakítani, hogy különböző raffinált derivatívügyletekkel ne lehessen kibújni alóla. (Strauss-Kahn IMF-vezér ugyanis ettől tart.) Elejét lehet-e venni a tőkemenekítésnek a sarcot nem alkalmazó régiókba?
Az adó, melynek kulcsa a közkézen forgó javaslatok szerint a tranzakció értékének az egytized százalékát sem érné el, sok kicsi sokra megy alapon akár százmilliárd eurós bevétellel is gyarapíthatná az uniót. Szép összeg, kellő muníció lenne az EU-nak ahhoz, hogy önálló szereplőként is határozottabban hallassa szavát. Kérdés, hagynák-e a tagjai.
