Aránytalanságok

Azt mondják, egy adó akkor jó, ha igazságos és méltányos. A hazai pénzügyi intézetekre kivetett közteher viszont, ahogy múlnak az évek, egyre kevésbé teljesíti ezeket a kritériumokat. A mértékéről már sokan elmondták, hogy nagyon magas, kezdetben is hatalmas érvágást jelentett például a bankszektornak a mérlegfőösszeg mintegy 0,45 százalékát kitevő közteher. A bankok mérete időközben csökkent a hitelezés visszaesése és a végtörlesztés miatt, az adóalapot viszont még mindig a 2009-es számok adják, így most már 0,5 százalék fölött lehet a mérlegfőösszeg-arányosan kivetett teher.

A legnagyobb probléma persze nem az, hogy a szektorra kivetett adók valamelyest nőttek, hanem az, hogy a növekmény nem egyformán érinti az egyes piaci szereplőket, így nem tűnik arányosnak és versenysemlegesnek sem. A közteher azoknak fáj egyre jobban, akik nem tudnak növekedni, nehezen veszik fel a versenyt a többiekkel, míg a nyereséges, eleve jobban álló, vagy eleve szerencsésebb helyzetből induló piaci szereplők előnyhöz jutnak általa. Azok a hitelintézetek, amelyek annak idején kimaradtak például a deviza jelzáloghitelezésből, és sikerült növekedniük, arányaiban véve többnyire kevesebbet, amelyek viszont veszteségesek, és mérlegleépítésre kényszerülnek, többet fizethetnek a költségvetésbe.

A devizahitelező bankokat persze lehet felelőtlenséggel vádolni, de ugyanilyen igazságtalan a vagyonkezelőknél is. Azok, amelyek annak idején hatalmas magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat kezeltek, majd a visszalépések miatt elveszítették ezt a portfóliót, a mai napig fizethetik a különadót az államosított vagyon után, amelyen egyébként azóta már az államnál is túladott, elköltötték az államadósság csökkentésére, illetve folyó kiadásokra. Jól járhatnak viszont a négy évvel ezelőtti alappal azok a cégek, amelyeknek nem voltak ilyen megbízásaik, az elmúlt hónapokban viszont sok milliárd forintnyi lakossági megtakarítást gyűjtöttek.