Arcok és szavak

Sokakat meglephetett Orbán Viktor és Angela Merkel közös sajtótájékoztatója. Nem vár az ember nagy kockázatokat egy ilyen eseménytől: a legtöbben valószínűleg arra fogadtak volna, hogy akármi is történik négyszemközt, a sajtó előtt már nem maradnak csak a gyönyörű szavak és a kölcsönös udvariasság. Ehhez képest mindkét kormányfő tudott újat mutatni.

Pedig már az előző nagy európai vezető budapesti látogatása is vett egy kisebb unortodox fordulatot. Emlékezetes, José Manuel Barroso tavaly azzal szúrt oda Orbán Viktornak: reméli, hogy az aláírt megállapodásuk magyar változatában ugyanaz a szöveg, mint az angolban. Merkel meg sem próbált viccelődni – a helyzet feszültségekkel terhes két, elvben szövetséges ország közt.

A német kancellár szavai úgy is igazán érdekesek, hogy olyan megállapításokat sorolt, amelyeket mindannyian tudtunk eddig is. Egy demokráciában fontos a média, a civilek és az ellenzék; az illiberális demokráciával ő nem tud mit kezdeni; az orosz kérdésben fontos a közös európai fellépés – ezekben aztán nagy újdonság nem volt. Hogy a német cégek kiszámíthatóságot szeretnének? Ez sem nagy izgalom önmagában, lassan öt éve mondják a magyar kormánynak külföldről, mégsincsenek nagy változások. Mégis, vannak helyzetek, amikor pusztán az más súlyt ad egy jól ismert ténynek, hogy ki mondja. Ezért volt különös a tegnapi sajtótájékoztató – még ha azt valószínűleg csak sokára fogjuk tudni kisakkozni, hogy a színfalak mögött mi történhetett.

Merkel célja egyértelműnek tűnik: egy nehéz helyzetű Európában kellene fenntartania az egyensúlyt. Úgy, hogy az első számú renitens az unióban most épp nem a magyar, hanem a görög kormány, de azért nem árt rajta tartani a szemét Budapesten is. Hogy Orbán pontos célja mi lehet, azt igazán jól talán csak Vlagyimir Putyin látogatása után láthatjuk. Akkor talán több mosoly lesz a nagy nyilvánosság előtt, de lehet, annak mégis kevesebben fognak örülni.