BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
MSZP

Az MSZP új arca - tét nélkül

Régóta nem volt olyan kis tétje annak, kit jelölt a Magyar Szocialista Párt miniszterelnöknek, mint most.
2009.11.30., hétfő 05:00

Jól mutatja ezt, hogy a sajtóban nagyobb figyelmet kapott Mesterházy Attila jellegzetes arcszőrzete – amelytől a szombati választmányi ülésre megvált –, mint a jelölt egyéb kvalitásai.

Pedig a konszenzusteremtő képességéről ismert, fiatal, ambiciózus politikus egyáltalán nem tűnik rossz választásnak – már ha a párton belül szóba jöhető egyéb alternatívákkal vetjük össze.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a jelenlegi pártelitből, amelyben továbbra is a múlt rendszer levitézlett politikusai a meghatározók, nem túl nehéz minőségileg kitűnni.

Kérdés, hogy Mesterházy jelölése, amely csupán az esélytelenek nyugalma miatt ment ilyen simán, hozhat-e bármi változást az MSZP-ben. Ez egyelőre kétséges. Hiszen a most kiváró taktikát követő Szili Katalin nem titkoltan készül a nagy visszatérésre. Az ellenzéki lét pedig – ezt megtapasztaltuk – kiváló táptalaja a populizmusnak, legalábbis a „nagy” pártok esetében.

Addig is azonban lesz egy választási kampány, amelynek vezérmotívumai az MSZP részéről minden bizonnyal a válságkezelés sikerei, illetve a szélsőségekkel való riogatás lesznek. Pedig ha a korábbi években felelős gazdaságpolitikát folytattak volna a szocialista támogatású kormányok, most mindkét jelenség jóval kisebb kihívást jelentene. Ezt még egy új arc sem tudja elfeledtetni.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.