Dőljön el minden a miniszterelnök dolgozószobájában?
De mivel a tét nem kevesebb, mint maga az ország, a helyzet sajnos egyáltalán nem vicces. Etikus az obstrukció? Nem éppen. Házszabályszerű? Teljesen. Ám ugyanez a két kérdés, ugyanezekkel a válaszokkal érvényes a kormány törvényalkotási tempójára is. Nem egy cégvezető várhatja kíváncsian az új munka törvénykönyvét, alapjaiban határozza meg a gazdasági életet az oktatásügy is – jellemző, hogy pont e két javaslat körül folyik az elmúlt évek legsúlyosabb parlamenti botránya.
Lehet mondani persze, hogy a kormánytöbbség által eredetileg eldugni kívánt, majd az ellenzék által groteszkbe fullasztott vita csak díszlet, a többség úgyis megszavazza, amit a kormány akar. Szigorúan nézve ez igaz is, de akkor e gondolatmenet logikus folytatása az, hogy dobjuk ki a kukába az egész parlamentarizmust, dőljön el minden a mindenkori miniszterelnök dolgozószobájában, legfeljebb egy-egy minisztert beengedve. Így azonban a dolgozószoba jelenlegi és egyetlen jövőbeli tulajdonosa sem gondolkozhat, mert jól tudja: ha hosszú karriert tervez, abban lesz még nem egy ellenzéki év is.
Nem könnyű annak, aki ma Magyarországon a törvényhozásban kiszámíthatóságot keres. Éjszakai viták, utolsó pillanatban benyújtott módosítókkal tömegesen átírt törvények, egyik hétről a másikra alapjaiban megváltoztatott szabályozások: ha valami botrány a magyar parlamentben, az ez. Nem a negyvenórás ülésnapok.
Kiszámíthatóság és stabilitás – szinten minden elemző ezt tartja a gazdasági kilábalás alapjának. Az IMF-nek és az EU-nak vajon biztosan a legjobb üzenet a magyar stabilitásról az a munkarend, amit a kormány diktál? Most, amikor nagyon rászorul az ország a külföldi segítségre, nem volna jobb azt mutatni, hogy itt igenis létezik rend, és emberi időben is megszólalhat az ellenzék a fontos témákban? Nem lehetünk büszkék arra, ami történik. És egyáltalán nem azért, mert az egyik oldalon kötögetnek, a másikon meg alszanak.
