Van-e élet az adósság után?

A címadás találó: azt már tudjuk, hogy az olcsó hitelre alapozott gazdasági modellnek vége, de hogy mi lesz utána, az még bizonytalan. Sőt, már abban is eltérnek a vélemények, hogy a jelenlegi helyzetben mi a helyes magatartás. Az egy évvel korábban uralkodó szemlélettel szemben most azok a politikusok és közgazdászok vannak többségben, akik szerint ideje elkezdeni a nadrágszíj meghúzását, hiszen a további költségvetési ösztönző csomagok hatástalanok lennének, és csak az amúgy is rekordszintű államadósságot növelnék.

A keynesi kritikusok szerint ez óriási hiba lenne, mivel a magánkereslet kellő megerősödése előtt végrehajtott fiskális szigorítás stagnálásba és deflációba lökné a gazdaságot.

A vita Magyarországon is évek óta folyik: egyensúly vagy növekedés? A látszólag nehéz kérdést azonban esetünkben sokkal könnyebb megválaszolni, mint a fejlett országokban. A korábbi évek erőteljes állami és háztartási eladósodása, a versenyképesség leromlása ugyanis oly mértékben kiszolgáltatottá tette a gazdaságot, hogy a 2008-as finanszírozási, majd a 2010-es szuverén adósságválságot már csak a nemzetközi segítségért vállalt költségvetési kiigazításokkal élhettük túl. Így még csak esély sem volt arra, hogy az új kormány kipróbálja receptjét az adósság fiskális lazítással történő „kinövésére”. Tegyük hozzá: szerencsére.

A növekedési célokat mégsem kell feladni. Esetünkben ugyanis az egyensúly nemcsak kényszer, hanem lehetőség is, amelyet ki lehet használni a régóta halogatott szerkezeti reformokra az alacsony hatékonysággal működő állami rendszerekben. Ez persze munkásabb feladat, és nem olyan népszerű, mint a szimpla keresletösztönzés, viszont tartósan emelheti a potenciális növekedés ütemét. Ideje nekünk is felkészülni az adósság utáni életre.