Felzárkózási kényszerben
Ez a gondolkodás azonban félrevezető. Erre nem lehet alapozni felzárkózást, mivel néhány éven belül úgyis rákényszerülnek a régebbi EU-tagok is az államháztartásuk rendbetételére, akárcsak mi az elmúlt években. Akkor majd ott is bekövetkezik az a keresletszűkítés, ami a mostani keresletbővítés ellentételezése, és végül visszatalálnak majd az egyensúlyi pályához. Óriási különbség viszont, hogy mi akkor lazítottunk, amikor magától is ment volna a szekér. A nyugati országok vezetése viszont pontosan tudja, hogy akkor kell lazítani, amikor a gazdaság hanyatlik, amikor viszont beindul a növekedés, lehet húzni a nadrágszíjon.
Magyarázza a dolgot, ám semmiképpen sem felmentés, hogy a mostani az első „igazi” recesszió a magyar piacgazdaság történetében. A 90-es évek eleji – egyébként a mostaninál is súlyosabb – zuhanás éppen egybeesett a gazdasági átalakulással, így a keresletszűkülés mellett az állami vállalatok megszűnésére és számos más intézményi okra vezethető viszsza.
Utóbbiakat persze mostanában is emlegetik a közgazdászok, csak más összefüggésben. Most inkább arról van szó, hogy milyen meg nem tett lépések alakítottak ki rossz struktúrákat a gazdaságban a tragikus adó- és fizetési moráltól a túlzott adminisztrációs terhekig. A valódi felzárkózáshoz pedig ezek kezelése elengedhetetlen.
